Jaj, úgy élvezem én a strandot ! Avagy fürdőzéstörténet az esztergomi úszó uszodák körül….

Jaj, úgy élvezem én a strandot ! Avagy fürdőzéstörténet az esztergomi úszó uszodák körül….

2018.07.29. 18:43

Ebben a rekkenő hőségben nem is kívánhatna magának jobbat az ember, mint a hűsítő víz közelségét.

Hogy a víznek eme formáját most ki és hol találhatja meg, az egyéni tapasztalatok függvénye.

De, hogy hol és milyen formában volt ez fellelhető a háború előtti időszakban Esztergomban, azt talán érdemes a kimerevített archív fotók alapján is kicsit körüljárni.

Szerencsés esetben már ez is javít egy kicsit a hőségérzetünkön.

Frauenbad, Zürich légi

Persze auditív ráhangolódásként nem árt, ha leporoljuk bakelit lemezeinket, kikeressük az adekvát példányt, beizzítjuk a jó öreg TESLA lemezjátszót, és úgy adjuk át magunkat - kizárólag mono-ban - az ötvenes évek egyik vonatkozó slágerének, a „Pancsoló kisgyerek” munkacímet viselő opusnak, melyet Kovács Eszti, mint a Magyar Rádió gyermekkórusának tagja és a Magyar Rádió vonóskara, együttes és örökbecsű közreműködése égetett be örökre a magyar slágerek Parnasszusának mészkőcsúcsaiba.  

Berki Géza és Brand István dalának mechanikus lenyomata eredetileg 78-as fordulatszámú, 10 hüvelykes középlemezen, majd Magyarország első (101-es) sorszámú, 45-ös fordulatszámú, 7 hüvelykes méretű kislemezén jelent meg. Már ez is azt mutatja, hogy nem mellékes dologról beszélünk, sőt a slágert Katona Klári (1970), a Beatrice (1991) és a Pa-dö-dő (1998) is feldolgozta.

A bakelittel és mono-lemezjátszóval nem rendelkező tisztelt olvasót sem fosztanám meg a szocialista slágergyártás eme jelentős mérföldkövétől, így a „felező” és a „telefonos segítség” felhasználása után számukra marad a youtube: itt

De ennyi ráhangoló bevezető után kanyarodjunk csak vissza az eredeti, a vízhez, a nyári fürdőzéshez vezető utunkra, és annak speciális matériumaihoz, az úszó uszodákhoz, melyekben - első sorban - a városok háború előtti lakossága nyerhetett némi hűsítő élvezetet akkor, amikor még sem a vörös hőségriasztás, sem pedig a  klimatizáció nem volt ismert.

És persze az elején nem árt, ha tisztázzuk és pontosítjuk az úszó uszoda fogalmát, mivel az átlag állampolgár saját tapasztalataiból felvértezve abban a biztos tudatban ölt fürdőruházati terméket, hogy ő maga szokott úszni az uszodában, nem pedig az uszoda teszi azt, valahol.

A dunai szabad fürdőkkel párhuzamosan működtek fauszodák is a vízen, ill. a vízben. Ezek általában kosárszerűen a vízbe lógatott faszerkezetek voltak, amelyek nem engedték, hogy a sodrás elvigye az úszókat, cserébe ugyanakkor mégis természetes vízben fürödhettek. Ha nehezebb edzésre vágyott valaki, akkor a akár a sodrással szemben is úszhatott. A fauszodák többségére az volt a jellemző, hogy nem állandóan azon a helyen működtek, ahol először megnyíltak. Hajóként vontathatóak voltak, így akár téli pihenő kapcsán, akár máskor áthelyezhették őket, ha jobb helyet találtak számukra. Jellemző volt, hogy korláttal, kabinsorral, járdával látták eme speciális építményeket, mint ahogy az a mellékelt képeken is jól látható.

A nőket és a férfiakat elkülönítették - ennek jelen írás későbbi részében lesz jelentősége - és általában májustól szeptemberig üzemeltek.

Az 1810-es években létrejött az első Duna-fürdő, száz évvel később pedig már kilenc ilyen építmény úszott a folyón. A medence vize maga a Duna volt, ami akkor a mainál jóval tisztább állapotokat mutatott.

A célközönség és a fürdőzők pedig először a 19. században a katonai parancsnokság úszói, majd a Mayer György által 1829-ben megnyitott polgári fürdő strandolói közül kerültek ki.

 

Később, Pestbudán 1840-ben újabb három uszoda nyílt a Dunán: Kammermayer Antal uszodája, a Nemzeti Uszoda, és a Depini testvérek úszó strandja a görögkeleti templom előtt.
Persze a Nemzeti Uszoda volt a legsikeresebb, nem véletlen, hogy egészen 1922-ig üzemelt.
Ezekben a korabeli „sport-és wellness intézményekben”  úszóversenyeket és vízi bemutatókat is szerveztek.

Azt tudjuk, hogy Esztergomban elsőként 1863. május 1-én nyílt meg Korányi József "úszó" uszodája a

Kis-Dunán, ami egészen a századfordulóig folyamatosan működött.

A Korányi által létrehozott fauszoda strand, szanatórium és fürdőszoba volt egyben.

A képen látszik, hogy ez az úszó uszoda, illetve annak belső medencéje (kosara) méreteit tekintve nem volt egy versenymedence, viszont a hadi képzés, az úszásoktatás és melegben történő hűsölés céljára tökéletesen megfelelt.

Sőt, az esztergomi Korányi-féle úszó uszoda, a nevéhez méltó módon, valóban úszott is - legalább egyszer - ahogy azt az Esztergom Politikai és Társadalmi Hetilap 1896. június 14-i számában olvashatjuk:

"Az úszó uszoda.
Pénteken délután a szigeten sétálók érdekes jelenetnek voltak tanúi. A megáradt kis-Duna hömpölygő vize ugyanis a Korányi-féle uszoda láncait elszakítván, mint valami dióhéjat, ugy vitte a rabláncairól fölszabadított uszodát. Az uszodában épen akkor lubickoló közvitéz hadfiak megrettenve a nem várt dunai mozgósítástól, lélekjelenlétöket mint hadfiakhoz illik, nem vesztették el. mert az uszó alkotmányt az új vashidnál szerencsésen elfogták és diadalmasan húzták vissza a régi helyére."

És, hogy egy Esztergom kaliberű, és egy Esztergom nagyságú városban milyen jó „üzlet” volt úszó uszodát üzemeltetni, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy hamarosan egy korszerű, takaros fauszoda nyílt nem oly távoli, de Esztergomhoz szervesen kapcsolódó Kovácspatakon, ahova Esztergom polgárai a csavargőzös igénybevételének útján juthattak el.

1907-ben a Nagy-Dunán, Párkánnyal szemközt egy új, modern uszoda kezdte meg működését Kósik Ferenc építési vállalkozó jóvoltából.

Ez lett a társasági élet, valamint az evezős- és úszóversenyek központja, így ez a fa uszoda adott helyet a Hajós Egylet csónakjainak is.
A város támogatta az uszodát, mivel az a szegény sorsú gyermekeknek is biztosította a fürdési és úszási lehetőséget.

Ez az új uszoda meg is pecsételte a város első folyami uszodájának sorsát, ugyanis Korányi özvegye 1908-ban már nem tudta megnyitni az igen rossz állapotban lévő létesítményét, mivel a város az új nagy-dunai uszoda mellett már nem folyósított segélyt számára, így a városnak egyetlen fauszodája maradt.

Kósik uszodája jól prosperált, a Nagy-Duna friss vizének köszönhetően sokan látogatták, a nyári társasági élet fontos helyének és helyszínének számított, nem egy hangversenynek adott helyet.

A nem olyan távoli Kovácspatak fauszodája, a nagy-dunai uszoda és a Takarékpénztár uszodája jól kiegészítették egymást, így Esztergom ebben az időben jól ellátottnak számított a fürdési és úszási lehetőségek terén.

Ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis 1912. február 22 - én, a téli hónapokra a fagymentes Kis-Dunába vontatott faszerkezet a tűz martalékává vált, így a város ismét folyami uszoda nélkül maradt.

Hogy a tűz a Korányi uszoda szimpatizánsainak vagy a véletlennek köszönhető, sosem derült ki.

Még ebben az esztendőben nyitotta meg kapuit az ország első fedett uszodája Esztergomban, a Szent István Fürdő, amelyet modern technikával alkottak meg, impozáns fürdőtelep is tartozott hozzá.

Ez után többször felvetődött ugyan a folyami uszoda létesítésének gondolata, de a takarékpénztár uszodájának fejlesztésével (1927) a dunai uszoda létesítése okafogyottá vált.

Az 1930-as években megvalósult az ingyenes dunai népfürdő, mely a Takarékpénztár uszodájával már ki tudta elégíteni a város igényeit.
1937 júliusában adták át a hajóállomás és a Palkovics-pad közti szakaszon a kabinokkal, büfével felszerelt, homokos partszegélyű dunai strandot.

Az ötvenes években országosan újra akarták nyitni az úszó strandokat, azonban fertőzésveszélyre és fahiányra hivatkozva elvetették az ötletet.

Ennyi lenne a rövid történet.

De, hogy ma is vannak úszó uszodák, azaz létezik a monarchia korának édes nosztalgiával és hűs vízzel átitatott mai, folyóvízi lenyomata, azt talán nem mindenki tudja.

Jómagam a múlt év szeptemberében fedeztem fel egy ilyen „műintézményt” Zürichben, pontosabban felfedezni nem tudtam, mert akkor éppen zárt ajtókat találtam, így az idei zürichi séta kötelező részévé tettem eme le nem zárt témakör, és legalább az épület jellegéből adódó esztergomi helytörténeti kapcsolódási pont behatóbb megismerését.

Bár már a múlt szeptemberben is észrevettem a „Frauenbad” feliratot a bejárat felett, de azt inkább a tizenkilencedik század mementójaként aposztrofáltam, mintsem a nemek szerint halmazok egyértelmű, kőbe vésett címkéjeként.

Van abban valami adrenalin-kiváltó izgalom, ha az ember a helytörténeti puzzle kirakásához olyan elemekkel, darabokkal is találkozhat máshol, ami a kirakandó kép egészét egységesebbé, egyértelműbbé teheti.

És ha hazai folyóvízi példány híján vagyunk, mégis csak közelebb kerülhetünk a témakör lényegéhez, külhonban.

Így nem kis várakozással álltam meg a bejárati ajtó előtt, hogy feltárulhasson előttem a monarchia korabeli Magyarország fürdőkultúrájának egy távoli darabja, az esztergomi úszó uszodákkal egyidős, ám ma is a rendeltetésszerű használat útján edződött „fa-úszó-uszoda-dinoszaurusz”.

Mivel nem fürdőzésre készültem, így a szükséges kellékek sem voltak velem, de bíztam abban, hogy jeggyel vagy jegy nélkül, de körbesétálhatok az épületben, benyithatok a kabinokba, megcsodálhatom a belső medencét és gondolatban visszarepülhetek kicsit Ferencjóskánk idejébe, amikor még a fürdésnek is kultúrája volt.

Gondoltam, hogy majd a bebocsátás előtt elmondom majd röviden a dunai úszó uszodák történetét bízva abban, hogy ebbéli felkészültségem majd olyan ajtókat is megnyit, ami esetleg zárva lenne a „közönséges földi halandók előtt”.

Tévedtem.

Csak egy dolog van, ami Zürichben, a Frauenbad ajtaján túli világba is betekintést nyújt.

Az pedig nem más; nőnek, lánynak, asszonynak, kisasszonynak kell lenni.

Nincs pardon.

Hiába próbáltam szerényen elővezetni, hogy így 50 felett, kellő helytörténeti indíttatással, dunai úszó uszodás lexikai háttérrel a zsebemben, sőt kisdobos becsszóra, de jobban érdekel az épület, mint néhány fel-felvillanó női kebel, viszonylag gyorsan kitessékeltek.

Az esztergomi helytörténeti kutatást legyőzte a svájci feminizmus.

Így hát saját külső fényképeimen túl nem maradt számomra más, mint keresni egy légi felvételt, egy archív fotót.

Talán ezekkel közelebb kerülhetek, talán  én is megérezhetem az esztergomi úszó uszodák fürdőkultúráját.

A kedves és szerencsés hölgyolvasóknak pedig azt ajánlom, hogy arra jártukban kukkantsanak be, fürdőzzenek meg, és küldjék el nekem a publikus képeket, hogy mi, gyarló férfiak is közelebb kerülhessünk a nyári meleg, a hűsítő víz, valamint a monarchia korának egyik utolsó folyóvízi példányán keresztül, az egyszer volt hazai és esztergomi uszó uszodák világához.

 

Sárosi Attila

Esztergom Anno

Még nincsenek kommentek :(