Esztergom háborús sebei - Helytörténet a vérgőzös időkről VI.

A Horty (ma Bottyán) híd kiemelése (Kép: Viola Bence magángyűjteménye)

 „Esztergom háború utáni képe lehangoló volt. Magának a Bazilikának, mely mint valami aranymadár ül a városon és védte az aknatűzben fiait, összes ablakait elvitte a német-orosz hadműveletek idején a háborús vihar. […] De nemcsak a Bazilika és a prímási palota, hanem a világhírű Keresztény Múzeum, a szeminárium, a tanítóképzők, az iskolák, zárdák, plébániák és mindenfelé a magánházak is tele voltak háborús sebekkel. De mégis a sokat szenvedett nagy múltú városban a romokon is tovább folyt az élet.”

– emlékezett vissza Esztergomra Mindszenty József érsek, aki 1945. október 6-án érkezett a városba, ahol másnap beiktatták új hivatalába.[1]

Esztergom közel három hónapig volt frontvonalban, amely során háromszor cserélt gazdát. Először a szovjetek foglalták el 1944. december 26-án. Ekkor még (a dunai hidakat leszámítva) nem keletkeztek számottevő anyagi károk. A súlyosabb időszak 1945. január 6-án kezdődött, amikor a németek visszafoglalták a várost, majd Budapest felmentési kísérletének bukása után Esztergomnál és a Pilis-hegységben merevedett meg a front. A harcok 1945. március 21-én értek véget, miután a szovjet csapatok másodszor is elfoglalták a várost, immár véglegesen. A háború alatt összesen 13 légitámadás érte az érsekek székhelyét.[2]

A háborús károk mértékét illetően az első (nem pontos) felmérések már 1945-ben elkészültek.[3] Az elkövetkező időszakban erre még többször is sor került, a véglegesnek tekinthető kimutatást a Központi Statisztikai Hivatal készítette el 1947-ben.[4]

1944-es adatok szerint Esztergom 3321 épületből állt, ebből 3226 volt lakó- és üzemi épület (3197 illetve 29), és 95 volt köz- és egyházi épület. A KSH által összegzetteket az alábbi táblázat mutatja:

A megsérült épületek a város házainak kereken 40%-át tették ki. Az érintett épületek forgalmi értéke 1938-as pengőben kifejezve 41,5 millió volt, míg a bennük esett kár 15,4 millióra rúgott. A KSH számításai szerint így kb. 3000 fő vált hajléktalanná. A középületek közül legsúlyosabban a József nádor laktanya (Kossuth Lajos utca), a Szent Imre utcai (ma Petőfi Sándor utca) iskola, a városháza, a Bazilika és különböző erdészházak sérültek meg, a D.G.T. hajóállomás pedig rommá vált.[5]

Még 1944 nyarán pályázatot írtak ki a Rákóczi tér és a Ferencz József út (ma Bajcsy-Zsilinszky Endre út) rendezéséről. Egy 1945. november 14-én keletkezett irat némi iróniával az alábbiakat jegyzi meg ezzel kapcsolatban:

„Akkor természetesen senki sem gondolta, hogy sok kisajátítási huza-vonát fog szükségtelenné tenni a városig elért háború. A Kossuth Lajos utca szűk torkolatánál álló házak közül kettő bomba telitalálatot kapott, így semmi akadálya, hogy rommá nyilvánítással elérhető legyen az egészséges utca szélesítés.”[6]

Az ipari üzemek közül kevéssé sérült a Knorr János Vasöntöde és Gépgyár a Prímás-szigeten, és az Aero-Ever Kft; nagymértékben károsodott a Petz Iparművek Konzerv és Likőrgyár, Brutsy Jenő szeszgyára és az Esztergomi Árukereskedelmi Kft, rommá vált a dunai vízi malom, a székesfőkáptalan malom üzeme és a Scharnk-féle likőrgyár.[7]

Súlyosan megrongálódott a közúthálózat is. A községi utakon lévő 28 híd közül 26 lett rombolva. A Kis-Duna hídjait és a Nagy-Dunán átívelő Mária Valéria hidat 1944. december 26-án robbantották fel a visszavonuló német csapatok. A közutak közül a legsúlyosabb károk a Bajcsy-Zsilinszky Endre úton, a Kossuth Lajos, Simor János, Bottyán János és Deák Ferenc utcákban keletkeztek.[8]

A Horty (ma Bottyán) híd kiemelése (Kép: Viola Bence magángyűjteménye)

Szükséges kiemelni a különböző ingóságokban (bútorzat, felszerelés, gépjárműállomány, állatállomány, takarmánykészletek) bekövetkezett anyagi károkat is, amelyeket főleg az átvonuló német és szovjet katonaság vett igénybe. A mezőgazdasági javakról készült felmérés szerint 700 db szarvasmarhát, 1200 db sertést, 800 db juhot, 400 db lovat, 8000 db baromfit, 1500 q kenyérgabonát stb. tulajdonított el a katonaság bármiféle ellenszolgáltatás nélkül.[9] Jelentős mértékben károsultak a városi tüzelőanyagkészletek és az erdőállomány, amelyeket szintén a katonaság használt fel fűtésre, vagy lövészárkokat/bunkereket készítettek belőlük.

Még 1945-ben eltakarították a romok 80%-át, és a sérült épületek 60%-ában megtörtént a tetők helyreállítása is. A felrobbantott Kis-Duna hidak pótlására egy cölöphíd épült. A Mária Valéria híd roncsainak eltávolítását 1945 őszén kezdték meg. A csatornahálózat kijavítása nagyjából megtörtént, a két egyesített üzem teljesítménye 85%-os volt. A villanyvezeték súlyosabb hibáit is helyreállították, bár kisebb körzetekben még nem volt villany. Közvilágítás nem volt, az üzem 75%-os kapacitással üzemelt.[10]

A háború után nagyon komoly problémát jelentett a térség robbanóanyagoktól való mentesítése. Az erre vonatkozó eljárásokat a 10.880/1946 M.E., és az azt kiegészítő 5.390/1947 M.E. rendeletek szabályozták. Ennek értelmében mindenkinek jelentenie kellett a saját tulajdonában lévő területen vagy a környezetében visszamaradt robbanóanyagokat. A mentesítés a honvédség dolga volt, a városnak csak azok összegyűjtésében és a megsemmisítésükben kellett közreműködnie. Azonban a kevés szakember és a feladat monumentalitása miatt csak nagyon lassan haladtak a munkálatok.

A városon kívül eső területek és az erdők megtisztítása haladt a leglassabban. Jól érzékelteti ezt a főerdőtanácsos jelentése 1947. február 8-án:

„Az orosz aknamező az Ó úton kezdődik és a Maróti gerincen, Béla tetőn, István tető[n], Nagydagonyán, Tartalékerdőn, Nagycserepesen Sárosvölgyön, Lencsevölgyön és Csipkevölgyön vonul keresztül […]. Az aknamező szélessége 2-10 méter és az akkori orosz állások előtt vannak. Az aknamezőkben elhelyezett aknák egyrészét egyes magánegyének már felszedték az 1946 év nyarán. Ezenkívül még a Macskás erdőrészben is van aknamező, melyet a németek készítettek.” Egy 1948. július 7-én készült irat már arról számolhatott be, hogy az „aknakutató járőr a váro[s] területén – az erdők kivételével- munkáját befejezte.”

A Dobogókői út mentén még 1949-ben is tartott a mentesítés.

Miklós Tamás

Cikksorozatunk az Esztergomi Önkormányzat támogatásával valósul meg.