150 tervezett parkolóhelyből végül kb. 70 lesz: az utolsó simítások zajlanak a Bástya-parkolóban
Gazdaság
2016. dec. 2.

<p>A Városházán kicsit elszámolták magukat. Mindenesetre önök használják nagy-nagy szeretettel a belváros felújított parkolóját, amely csütörtöktől már a főútról is megközelíthető.</p>

Fotó: Romanek Etelka/Facebook

Idén még díjmentesen parkolhatunk a Bástya-parkolóban, mivel az automaták átprogramozása, felállítása, a temérdek technikai előkészítés időigényes munka, illetve az ünnepek is közelednek, így csupán januártól kell majd fizetnünk – tudtuk meg Szántó Tamástól, a Gran Parkoló ügyvezetőjétől.

A parkolási rendszer jelenleg átdolgozás alatt van, kezdeti lépésként novemberben elfogadtak egy kisebb reformcsomagot is. Januártól például szombatonként nem kell majd fizetni a parkolásért.

Azt, hogy az egész városra kiterjedő ingyenes parkolás kérdésével komolyan senki sem gondolkodott el az új érában, mi sem mutatja jobban, minthogy az ötletre alapozva egyelőre nem készült pontos akcióterv az elmúlt két évben.

Első lépésként nem ártana megnyitni új parkolókat (információink szerint az új városfejlesztési koncepció egyik sarokköve lesz a parkolás kérdése). És miközben az ingyenességről diskurálunk, azt sem árt szem előtt tartani, hogy 2016-ban is csökkent a parkolóhelyek száma a belvárosban. Például a Bástyánál, illetve a piac elhúzódó költözése miatt a Simor János utcán.

(forrás)