Csúszik a Bástya-parkoló átadása

Csúszik a Bástya-parkoló átadása

2016.11.23. 13:40

Mivel közben a Bottyán-palotában rájöttek, ha már megvették az áruházat, akkor akár le is bonthatják a rámpát.

A következő napokban a parkoló nagyobb részét (a régi Szerencsés Fagyizó melletti ün. kisparkoló nélkül) átadják, az egészet valószínűleg december elejétől lehet majd használni. A végleges határidő amúgy december 20. volt.

Tények:

  • A parkoló 2015. június 15-től ingyenes, 2017-től pedig már megint fizetni kell majd.
  • 150 kocsi- és 4 buszparkolót ígértek, ránézésre jóval kevesebb lesz a hely (64 és 3 a közmeghallgatáson hallottak szerint). Mint megtudtuk, ezt a korábbi murvás parkolóban álló kocsik számából kalkulálták, közben viszont módosították a terveket.
  • A parkolóban lesz elektromos töltőállomás is, ha nyerünk pályázaton rá pénzt.
  • A Szeretgomon nyílt levélben fakadtak ki az építkezés néhány indokolatlan csavarja ellen. Most úgy tűnik, hogy lesz feljáró a Pöttyös tér felől is. Bár lehet, hogy a levél nélkül is be volt tervezve. 
  • A főút melletti parkolórész kiépítése a rámpa bontása miatt késik, de - az ígéretek szerint - hamarosan azt is használhatják majd az autósok.
  • A beruházás 43 millió forintba kerül.

 

Forrás: önkormányzati sajtóközlemény

2016.11.28. 14:18

Ejnye-bejnye kedves Percjelző!

Nem tudtad, hogy "Újratervezni" csak a GPS szokott!?

Egyébként "A remény hal meg utóljára!"
Továbbá:
NEM NEKED KELLENE BOCSÁNATOT KÉRNED! 

Fidesz-módszer:
SOKAT kell mondani valamit, és akkor úgy leszen... :DD

2016.11.24. 21:26

Mindenkitől elnézést kérek a tegnapi beírásom félrevezető volt!

"Ma megtekintve, a parkoló lényegesen nagyobb lett, valamint úgy néz ki, a főút felé is terjeszkedtek, az "eredeti elképzeléshez" képest. Tiszta szívvel mondom örülök, hogy valakinek megjött az esze, és átszervezte a dogokat."

A fenti IDÉZŐJELBE tett mondatot visszavonom!  Ma délelőtt ismét a területet megkurtító változatot kezdték megépíteni! Pedig mennyire bíztam benne, hogy "valakinek megjött az esze, és átszervezte a dogokat"  

Még egyszer elnézést kérek mindenkitől, akiben a remény szikráját elültettem! Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen idős koromban, még hittem a mesébe! 

BOCS-BOCS-BOCS!!!

2016.11.23. 20:07

Elnézve ezt az építkezést, nehezen tudom elképzelni, hogy bármi is "be volt tervezve". Maradjunk "csak" a kis parkolónál.  Felszegélykövezték az "eképzelt", vagy "megtervezett" parkolót. Másnap reggel jöttek, és lebontották az előző napi szegélyköveket, mert (végre) lebontották a feljáró "torzót". A bontógép, valamint a rakodógép, persze eltüntette az alapozást. Ma megtekintve, a parkoló lényegesen nagyobb lett, valamint úgy néz ki, a főút felé is terjeszkedtek, az "eredeti elképzeléshez" képest. Tiszta szívvel mondom örülök, hogy valakinek megjött az esze, és átszervezte a dogokat. Inkább csússzon pár napot a határidő, de nem kell néznünk, és bosszankodnunk, az "erdeti TERVEKEN". (ha a nagyparkolóba be lett volna tervezve a lejáró, akkor nem kellett volna felvésni a szegélyt, hogy lesüllyesszék)  

2016.11.23. 18:50

Méghogy CSÚSZIK!?:(((
Hogyhogy? Ki öntöttel le vízzel?
Még nem is volt komoly fagy, különösen mostanában! :P
Hogy MIK vannak?! ...