Építészhallgatók álmodták újra a belvárost

Építészhallgatók álmodták újra a belvárost

Június 27-én a Városháza első emeleti folyosóján megnyílt az Ybl Építéstudományi Kar hallgatóinak tervtárlata. A kiállítási anyag Esztergom belvárosának építészeti és tájépítészeti rehabilitációjáról szól. A megnyitón a tervek alkotói mellett az építéstudományi kar dékánja, Dr. Markó Balázs és tanárai is jelen voltak.

Esztergom belvárosának rehabilitációjáról gyakorlatilag annak 1970-es évekbeli betonépületekkel való beépítése óta folyik a közbeszéd, a vita.

A régi építmények rekonstrukciója, az új épületek a régiekkel való összeillesztése látható most azon a tervtárlaton, mely a városrehabilitáció témakörben készült a város és a Szent István Egyetem egy korábbi megállapodása kapcsán.

Romanek Etelka polgármester elmondta, az Esztergomi Önkormányzat 2015 tavaszán kezdeményezte a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karával való szoros együttműködést, melynek célja, hogy az egyetem építész hallgatói Esztergom belvárosa érintett részeire tervváltozatokat készítsenek.

A tavaly indult munka elkészült, a mesterszinten lévő hallgatók tablókba rendezve mutatták be június 27-én a városháza első emeleti folyosóján megnyílt tervtárlaton elképzeléseiket. A különböző elképzeléseket rajzok, látványgrafikák valamint szöveges elemzések tették érzékletessé.

A hallgatók egy-egy elképzelt megrendelésnek eleget téve adtak címet munkáiknak, így többek között a Hévíz Könyvtár, a Kortárs Kulturális Központ, a Hídház, a Városi Művelődési Ház, a Fürdő Szálló revatalizáció, a Szabadidő Park, Játszóház és Kávézó, a Régészeti Kutatóközpont illetve Hévíz Strandfürdő névvel jelölve.

Esztergom polgármestere hangsúlyozta, a város és az Ybl Miklós építészeti kar közötti együttműködési megállapodást további, szakmai megállapodások követik, mégpedig a képviselő-testület döntése alapján a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a Corvinus Egyetem Tájépítész karával való együttműködési megállapodás előkészítését végzik az önkormányzatnál.

A most megnyílt szakmai kiállítás anyaga például az Európai Uniós pályázatokon való szerepléskor nyújt jelentős segítséget a városépítészeti, urbanisztikai témákban. Philipp Frigyes főépítész felhívta a figyelmet, hogy a városháza első emeleti folyosóján most kiállított tablók igazolhatják, de akár meg is cáfolhatják a városrehabilitációról kialakított korábbi elképzeléseket.  Mint mondta, tudomása szerint először történik olyan, hogy egy építészeti kar egy egész városrész rehabilitációjával foglalkozik úgy, hogy komolyan és felelősen viszonyultak a feladathoz.  A közel egyéves munka, melynek gyümölcse megtekinthető a tervtárlaton, a főépítész szerint összhangban van a városi elképzelésekkel.

Romanek Etelka hozzátette: a kiállított tervek, elképzelések – amelyek a hivatal nyitvatartási ideje alatt szabadon megtekinthetőek – egy későbbi fórum keretein belül a város nyilvánossága számára részletesen is megismerhetőek lesznek. A várhatóan kora őszi fórumon az egyetem kollégái, a tervek alkotói részletezik majd elképzeléseiket, a rendezvényre a szakembereken, döntéshozókon kívül Esztergom polgárait is várják.

2016. 07. 19. 10:39

Ne adjuk el ennyire olcsón magunkat. A csibecsőrős Fürdőszálló kinézete egyszerűen BORZALMAS!!! 

2016. 07. 05. 16:00

Teljes mértékben egyet értek veled. Hideg, rideg, lélek nélküli mint az a bástya elnevezesésű kommunista hagyaték a város szívében.

2016. 06. 30. 19:53

Megnéztem a terveket, van ami tetszik,. Nagy tolongást nem láttam a folyosón. Szerintem köztéri kiállítást kellett volna belőle csinálni. Akkor meg lehetne állni előtte, bátran megbeszélni a másikkal, hogy neki hogy tetszik vagy hogy nem... A netre azért még fel lehetne tenni, minden terv alá fórumot nyitva. A pannonhalmi Szent Márton Bazilika felújítása és egyébként az apátság többi építkezése is, nagyon jó és erős, ugyanakkor sokat vitatott, de végül elfogadott példája annak, hogy hogyan lehet modern eszközökkel 1000 év történlemét, a szakralitást és a közösség igényeit megjeleníteni. Hajrá építészhallgatók!

2016. 06. 28. 15:10

"A town is a living thing. Its patterns are both patterns of action and patterns of space. And in the process of making itself, it is the pattern of activity and space, not space alone, which are continuously built and destroyed, and rebuilt. For this reason, it is essential, once again, that people do it for themselves.

If the town's patterns lay merely in its bricks and mortar, you might argue that these bricks and mortar could be shaped by anyone.

But since the patterns are patterns of action, and the action will not happen unless the patterns are felt, and created, and maintained by the people whose actions goes into the patterns, there is no way the living town can be built by professionals, for other people to live in. The living town can only be created by a process in which patterns are created and maintained by the people who are part of them."

(Christopher Alexander: The Timeless Way of Building)

2016. 06. 28. 12:38

Hááát, nem is tudom!

Kísértetiesen hasonló dolgot akkor éltem át, amikor a Vízügyi Múzeumba volt egy fórum, és egy kiállítás, aminek a keretében, a Bazilika elé, egy "vízlépcső" szerű borzalom nyerte a második helyezést, (elsőt, ha jól emlékszem, nem adtak ki). Akkor sokadmagammal,  Prokop Mária szervezésében, tiltakoztunk a "szörmedvény" ellen. Ugyan ezt érzem most is. Értem, fiatalok lelkesek, telve ambícióval, mi meg............ DE. Nem érzem azt, hogy ezek a "tervek", bele akarnának illeszkedni a történelmi környezetbe. Sőtt, teljes öncélúságot érzek bennük. A mindenáron kitűnést a környezetből. Szerencsére az idő, elfeledtette azt a borzalmas "vízlépcső" tervet, én remélem, lesznek tervezők, akik nagyobb tisztelettel állnak neki tervezni. Nagyobb tisztelettel a város történelme, múltja, jelene megértésébe. 

Nem vagyok hozzáértő, nekem nem kell megfelelnem a "tanárom" elvárásainak. Én csak simán, egyszerűen egy szimpla kis esztergomi emberke vagyok, akit elkeserít, hogy ezeknek a fiataloknak meg kell felelniük, az éppen "divatos" trendnek. Nagyon remélem, ezeket az "öncélú" terveket el fogja mosni az ídő, és csak rossz álomként fogunk emlékezni rájuk.

2016. 06. 28. 9:18

Megjavítva: