Pozsgai Zsolt/Wikipedia

Gondolom, Mindszenty kapcsán került közelebbi kapcsolatba az esztergomi eseményekkel. Esetleg azóta tervezi, hogy a Sötétkapunál történt mészárlást bemutatja az országnak is?

Korábbról kezdeném. Pécs 2010 Kulturális Főváros alkalmából készült el A föld szeretője c. játékfilmem, mely Zsolnay Vilmosról és Pécsről szól. A film, bár eredetileg tévéfilmnek készült, nagyjátékfilmként bejárta a világ fesztiváljait, így lettem „A” kategóriás filmes, hiszen ilyen fesztiválprogramban is szerepelt Goán, Indiában, ahová a filmmel együtt engem is meghívtak. Alaszkától Ausztráliáig sok fesztiválon sokat láthatták a korabeli pécsi történetet, megismerték a várost és Zsolnay munkásságát is.

Utána kezdtem el gondolkodni azon, hogy más városok történelmébe is beleásom magam. Megtörtént, rengeteg kincset találtam. Majd ezzel az elképzeléssel két éve megkerestem az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap – a szerk.) akkori vezérigazgatóját, aki támogatta a tervet, és kis költségvetéssel elkészült az Ormánságban játszódó Kodolányi-történet, a Földindulás, a gyulai születésű Erkel Ferenc és Mahler találkozásáról szóló tévéjáték, a Molto pavane, majd Czuczor Gergely és Vörösmarty közös bujdosásának története Sümegen Szabadonczok címmel, illetve Budafok kevés ember által ismert, példátlan érdekességű barlanglakásaiban játszódó Farkasasszony is.

A föld szeretője

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Előkészületben van győri és kecskeméti történet is.

Az akkori tervek közé már bevettem egy Babits-filmet is, mely Esztergomban játszódik, Babits nyaralójában, ahol a költő egy betegség következtében megnémult, és kénytelen volt újragondolni az életet. Esztergomi kutakodásaim alatt jött szembe velem a Sötétkapu-történet, és beleszerettem.

Pozsgai Zsolt miért pont a királyvárosi forradalmi eseményeket szeretné megfilmesíteni? Az Esztergomban történtek esetleg rávilágíthatnak az 1956-os forradalom olyan aspektusaira is, amelyekről eddig kevés szó esett a nyilvános diskurzusban?

Esztergom 1956-ban kiválóan példázza és szimbolizálja a magyar forradalmat, a zsákutcába zárt eszméket, a megrekedt szabadság-érzést. És nagy kihívás egyórás filmet készíteni azokról, akik egy buszban rekedtek, különböző indíttatású emberek, rettegnek, várnak, lelkesülnek. Mint az ország. És ahogy vidéken más esetben 1956-ban nem annyira a szovjet tankoktól kellett félni - mivel a szovjet hadsereg főként a fővárosra koncentrált -, hanem saját magyarjainktól, az ÁVH-soktól, a párthű katonáktól és rendőröktől. Ennek a felmutatása a buszban és a buszon kívül valóban egy új aspektus lehet. És él itt egy kiváló színész, akivel többször dolgoztam már, nagyon jó barátom, ő sokat segített.

Mint drámaírót is megfogott a történet, és szerintem egy ilyen film forgatókönyvének megírásához nem baj, ha az ember a dráma felől közelít. És a város azon területe, az óváros és környéke alkalmas arra, hogy ma is visszaidézzük az akkori városképet némi filmes utómunkával.

Mint minden filmben, ebben is fontos az időutazás. Hogy a néző bele tudjon helyezkedni az adott korba, az adott város akkori hangulatába, emberei közé. lehetőleg egy erős, drámai történet keretében. Jó két évtizeddel ez előttig a magyar tévéfilm rendkívüli hatással volt a nézőkre, rengeteg kiváló színész szerepelt bennük, ez megszűnt. Pár éve próbálom magam is újra éleszteni ezt a műfajt. És mostanra már társakat is találtam hozzá.

A Sötétkapu az 1960-as években

Kép: Esztergomi Képeslapok

Azt mondta a Szeretgomnak korábban, hogy a Városvezetés biztatta önt. Kik voltak azok, akik ekkora örömmel fogadták az ötletét?

Nagy örömömre ősszel a város a Mindszenty drámámmal ünnepelte 1956-ot, az előadás immár húsz éve van műsoron, Esztergomban is több ízben megfordult. Magam is részt vettem az előadáson, és azt követően oszthattam meg a város jelenlevő vezetőivel a tervet. Nem azt kértem, hogy Esztergom rendelje meg a filmet, azt mondtam, amit más városokban: segítsenek önkormányzati szinten, hogy megvalósulhasson. Úgy, mint Pécs, Sümeg és más városok esetében. Hogy nem kérnek közterület foglalási díjat, viszont biztosítják az áramot, adnak közmunkásokat, akik segítenek, és hasonlók. Megírtam tehát a részletes tervet, a részletes költségvetést, és leadtam. Annyit kértem, ha tetszik a dolog, hivatalosan kérjék a kormányzati alap támogatását, hiszen a kormányzat az 1956-os jubileumi év alkalmából elkülönített pénzeszközöket a rendezvényekre és hasonlókra.

Amikor pár hónapra rá elküldte a film részleteit, akkor is effajta pozitív hangulattal találkozott? Mit mondtak az illetékesek?

Miután nyilvánosságra került a tervezet, sőt, az önkormányzat a legteljesebb részletességgel mindenki számára elérhetővé tette, nem tudom, miért ne beszélhetnék erről. Átadtam a kulturális ügyekért felelős alpolgármesternek, úgy tudom, ő a kulturális bizottság elé vitte. Ennél többet nem tudok a dologról. Nagyon nyitottan, készségesen fogadták, erről csak jót mondhatok.

Földindulás

Esetleg közölték önnel a napokban, hogy a testület elé kerül az ügy? (Az április 21-i testületin döntöttek volna, de elhalasztották, mondván, hogy még átrágják döntés előtt-a szerk.)

Nem közölték, hogy testület elé kerül a dolog, mint ahogy azt sem kérdezték meg, hozzájárulok-e ahhoz, hogy a teljes tervezet, a tervezett munkatársak nevével, költségvetéssel nyilvánosságra hozzák. Ez nem nyilvános pályázat, ez az én szellemi termékem. Az pedig, hogy még a tervezett szereposztás, a munkatársak személye is kikerült – nem szerencsés. Én megadtam egy olyan stábot, akikkel eddig is dolgoztam a hasonló filmeken, most is szívesen dolgoznék velük. De semmi garancia nincs rá, hogy a forgatás idején épp ráérnek ők, vagy a színészek. És ez felesleges kellemetlenségeket szül. Érdeklődtem ez ügyben levélben az addigi „kapcsolattartóimnál”, de senki nem válaszolt.

Molto Pavane

Állandóan arról van szó, hogy elég szűkös a városi büdzsé, talán ezért is lehet veszélyben a film. Mennyibe került volna a film Esztergomnak?

Kisebb forradalmat keltettem azzal filmes berkeken belül, hogy egy tévéjátékot annyiból hozok ki, amennyibe valóban kerül. Itt  nyilvánvaló, hogy senki sem a meggazdagodásra megy – az operatőr végre egy élvezetes munkát szeretne, ahogy a többiek is. A színészek ki vannak éhezve a televíziós szerepekre, különösen igaz ez azokra, akik nagyszerű tehetségek, de a filmes klikkesedés miatt eleve ki vannak zárva a szereposztásokból. Én is, mint író-rendező úgy gondolom, egy ilyen szép és értelmes munka ritkaság ma, erre áldozni kell.

Legutóbb a Szabadonczok című filmet 14 millióból hoztam ki, meg lehet kérdezni, ki elégedetlenkedett ezért a stábból. Vagy a tévében már többször lement Földindulás Koncz Gáborral, Bordán, Irénnel, Lux Ádámmal, Őze Áronnal a főszerepben „szegényszagú” film-e a maga tizenkét milliójával. Nem az. Bárki megnézheti, a magyar tévé archívumában ott van.

Sokáig divat volt, hogy egy ilyen megrendelés elsősorban a producer és köre anyagi igényeit hivatott kielégíteni, a film már nem volt annyira érdekes. Ez most megfordul. Ha én két nagyjátékfilm, kilenc tévéfilm, három dokumentumfilm után azt mondom, hogy ennyi, akkor nyugodt lehet minden „esztergomi filmes szakértő”, hogy az annyi. Persze, ehhez kell az önkormányzat segítsége a már említett módon. Mint a közterület, áram, esetleg segítség a stáb elszállásolásában, szállító eszköz biztosítása, ilyenek. És összefogás. Az összefogás egy költségvetésnek a felét kiteheti. Csak elszoktunk ettől Magyarországon. Ahol mindenki azt lesi, a másik milyen újságot olvas, ott nem lehet összefogás, és nagyon sok erkölcsi és anyagi tartaléktól esünk el. Százmilliárdoktól országos szinten. Ezt érzem a mai kor legnagyobb pazarlásának. 

Szabadonczok

Pécsett azért gyártottam én a Zsolnay-filmet, mert sokan azt hitték, a kulturális főváros azért van, hogy meggazdagodjanak. Négyszáz milliós ajánlat jött a városnak a filmre. Tőlem kérdezte meg az akkori polgármester, mennyibe kerül ez a film. Kilencvenmillióba, mondtam. Ő nem akadékoskodott. Nem volt egyszerű leforgatni, mert a pénzüket vesztve érző dühödt percemberkék mindent megtettek, hogy ne sikerüljön a forgatás. De győztünk. Ilyen is van.