Kisebb káosz a pilisvörösvári vasúti felüljáró építésénél
Gazdaság
2014. jún. 2.

<p style="text-align: justify;">Kiásták, megépítették fölé a vasúti hidat, majd félig betemették, most áll benne a víz – ez eddig a pilisvörösvári vasúti felüljáró és közúti aluljáró története. A NIF szerint forgalmi terelések miatt ez volt a legokosabb megoldás, de az aluljáró még legalább fél évig nem átadható - olvasható az <a href="http://index.hu/belfold/2014/06/02/a_kiasott_majd_betemetett_aluljaro_titka/?utm_source=facebook&amp;utm_medium=share&amp;utm_campaign=index" target="_blank">index.hu írásában</a>.</p>

A portál munkatársa kilátogatott a helyszínre, ahol megállapította, hogy a nemrég átadott vasúti vágányokat valóban egy félig betemetett közúti aluljáró keresztezi, aminek a betemetetlen oldalán szemrevaló tavacska keletkezett. A 10-es úton haladó gépkocsik a síneken hajtanak át a vágányokon, ha a jelzőlámpa épp engedi.

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője szerint a helyzet kulcsa az, hogy minél rövidebb ideig akarták korlátozni a sínek lerakásával a 10-es út forgalmát, valamint a Pilisvörösvár-Esztergom vasúti szakasz forgalmát is határidőn belül be kellett fejezni. A földmunkák sok közműkiváltással jártak, amiket át kellett vetetni az érintett közműcégekkel. Ez a folyamat nagyon lassan haladt, az utolsó közműveket április végén vették át. Amíg pedig nem voltak átvéve, addig nem lehet az aluljárót sem építeni.

 

A teljes írás az index.hu-n olvasható.

 

/Kép: Street View/

(forrás)