Címkék
2016. szept. 23. 9:25:00

Idén öt hétvégén  járnak majd pótlóbuszok Esztergom és Budapest között. A héten lesz az első.

2016. szept. 12. 16:13:00

Szeptember 5-én a Művelődési Házban tartott fórumot a kivitelező az Esztergom-Budapest vasútvonal villamosításának részkérdéseiről és a beruházáshoz kapcsolódó rekonstrukciókról. Emocionálisan meglehetősen izgalmas 3 órán keresztül pörgött együtt a fórumozó társaság. Az információhiány és a bizonytalanság közepette akár mozgolódásba is kezdhetnek a lakosok. Azt tudták például, hogy októberben teljesen feltúrják a Baross Gábor utcát, és elkezdik a Sugár-Baross-Ady utcák kereszteződésében a régóta ígért körforgalom építését?

2016. szept. 7. 15:34:00

Ebben a percben is gőzerővel fejleszti a MÁV a vasúti infrastruktúrát, ezért a Siemens a fotópályázattal azokat szeretné megszólítani, akik nap mint nap tapasztalják a megújult vasútvonalak előnyeit. Esetünkben az Esztergom-Budapest vonal jöhet szóba, de persze az ország bármelyik tájáról küldhetnek képeket a pályázatra. A kecsegtető lehetőség ellenére megéri nem trollkodni, hiszen erőfeszítéseiket az ötletgazda értékes elektronikai eszközökkel jutalmazza.

2016. szept. 1. 15:49:00

Nem csak járatkimaradásokról szól a történet. Néha az is megesik, hogy plusz vonat téved a sínekre.

2016. aug. 26. 9:50:00

Ha még mindig érdeklik a vonal villamosításával kapcsolatos részletek, szeptember 5-én az Imaház utcában a helyük.

2016. aug. 23. 13:10:00

Igen. Augusztus 29-től.

2016. júl. 27. 13:48:00

Ma délelőtt ünnepélyes nyitórendezvénnyel vette kezdetét az esztergomi vonal villamosítása. A vonatbürokraták és az öltönyös sínmesterek az esztergomi állomás mellett, a Bem József téren rendeztek sátras állófogadást, majd beszéltek arról is, hogy mennyire modern lesz az új vonal, és mennyire jól járnak majd az esztergomiak a felújítás végeztével. Így, ha minden pöpecül alakul, a 2018-as országgyűlési választások előtt pár hónappal Völner Pál átvághatja majd a nemzetiszín szalagot az új esztergomi állomás avatóján.

2016. jún. 7. 9:43:00

Megvan az esztergomi villamosítás közbeszerzésének eredménye, aminek köszönhetően a munkálatok hamarosan el is kezdődnek a szakaszon – adta közre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

2016. ápr. 6. 11:13:00

Több hónapos késés után félkész állapotban átadták az átjárót, amely teljesen megbénította a közlekedést.

2016. ápr. 4. 9:28:00

Mától három sávon, részlegesen járható az új felüljáró - írja az Óbuda.hu portál.

2016. febr. 18. 14:42:00

Az ígéretek szerint 2020-ig készülhet el a beruházás. Ez lesz a környéken lakó Tarlós nagy búcsúajándéka?

2016. febr. 16. 11:22:00

Kemsei Zoltán, az Indóház újságírója írt cikket az esztergomi vasút felújításának körülményeiről. Több országos és helyi sajtótermék pörgette már ki a témát az évek során, mégis mindig lehet újat mondani. Az iho.hu most utánanézett a munkálatok és késlekedések hátterének.

2016. jan. 20. 11:40:00

A Nyugatitól Esztergomig 130 év vasúttörténetén döcögünk keresztül, számtalan műszaki megoldás egy vonalon, nehezen üzemeltethető infrastruktúra, ráadásul céltalan tervezés.

2016. jan. 19. 18:17:00

Rakoncátlankodtak a felsővezetékek a Nyugatinál, a hibát ugyan a késő esti órákra kiküszöbölték, viszont a a vonatok csak szerda hajnaltól közlekedhetnek újra menetrendszerűen.

2016. jan. 11. 10:28:00

A baleset a szabadságligeti megállóban történt, a nőt kórházba szállították az eset után - számolt be a fejleményekről a Hír 24.

2015. dec. 4. 8:55:00

2016 tavaszától a hétvégéken és hétköznap esténként kell majd vágányzárra számítani.

2015. dec. 2. 13:33:00

Becsey Zsolt államtitkár nyilatkozata szerint másfél éven belül elkészül a konstrukció.

2015. nov. 3. 11:53:06

Vége a verbális esélylatolgatások időszakának, viszont mostantól zsákutca a Bécsi út. A helybeliek kevésbé boldogok.

2015. okt. 30. 11:31:43

Más nézőpontból akár le is ugorhatok. Mindeközben vasárnaptól új megállóval bővül a vasútvonal.

2015. okt. 27. 15:50:00

A természet ismét bizonyította fölényét, erősebb, mint a vasútépítés Esztergom és Budapest között.

2015. okt. 27. 12:14:06

Újabb végső időpontot dobtak be, eszerint a 2017-es iskolakezdésre megtörténik a Budapest-Esztergom közötti vonal villamosítása, és elkészül a megújult esztergomi állomás is.

2015. aug. 26. 14:21:56

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Unió csalásügyi hivatalához fordul az Esztergom-Budapest vasútvonal beruházása kapcsán, mert a párt szerint indokolatlan, hogy a szakaszt 44 milliárdért újították fel - jelentette be a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

2015. aug. 25. 11:04:04

A Párbeszéd Magyarországért (PM) a beruházás adatait tartalmazó beadvánnyal fordul az EU csalás elleni ügynökségéhez - áll a párt tegnap kiadott sajtóközleményében.

2015. aug. 19. 15:50:00

Újraindul a vasúti közlekedés augusztus 20-án a teljes, 53 kilométeres esztergomi vonalon, a többlépcsős beruházás részeként az Északi Vasúti Duna-híd és Pilisvörösvár közötti 14,3 kilométeres alszakaszt szerdán avatták fel a solymári vasútállomáson.

2015. aug. 11. 15:25:12

Tesztelik a felújított pályát, Desiro motorvonat jár Pilisvörösvár és Aquincum között - írja az iho.hu.

2015. aug. 6. 11:15:00

A korábbi ígéretek 75 percről meséltek, a legújabb MÁV menetrend viszont 85 minutummal számol a fővárosig.

2015. jún. 25. 17:48:14

A nyár történései alapjában változathatják meg a 10-es út mentén élők életét. Hamarosan átadhatják az ürömi körforgalmat, augusztus 20-án indul a vonat Esztergom és Budapest között, szombaton pedig megnyitják a forgalom előtt az új solymári felüljárót is.

2015. jún. 23. 10:56:12

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közekedéspolitikáért felelős államtitkára lezárta a NIF és a MÁV vitáját.

2015. jún. 9. 12:16:00

Ugyanis augusztus 28-ig pályakarbantartási munkákat végeznek Angyalföld - Pilisvörösvár állomások között. Így maradnak a vonalon a vonatpótló buszok egészen augusztus végéig.

2015. jún. 2. 19:42:00

2015. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén elindul az esztergomi vasút is - tájékoztat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Legutóbb június 19. volt a céldátum.

2015. jún. 1. 14:34:39

Minap jelentették be, hogy nyárra elkészül az ürömi korforgalom, a napokban pedig megérkeztek a hídelemek az új vasúti felüljáróhoz. Bátran állíthatjuk: 10-es út új nyomvonalának építése új szakaszba lépett.

2015. máj. 14. 16:11:00

A regionalbahn.hu értesülései szerint augusztus végére módosították az Esztergom-Budapest vasúti szakasz átadását.

2015. ápr. 30. 11:21:44

Hamarosan megkezdődnek az előkészítési munkálatok, a tervezésekre másfél milliárd forintot különített el a fővárosi önkormányzat. Az új végállomásnál intermodális csomópont létesül majd.

2015. ápr. 9. 13:21:00

Sok időt kellett rá várni, időnként váratlan történések hátráltatták a munkát, közben szó esett róla, hogy meg sem épül, a nehézségek ellenére ma végre átadták a pilisvörösvári aluljárót.

2015. márc. 19. 18:07:00

Tarlós István ismertette az elkövetkező 6 év főbb fővárosi közlekedésfejlesztéseit. Kiemelkedő beruházásként kezelte a külső Bécsi úti villamos megépítését, amelynek a végpontja az esztergomi vasúti vonalszakaszhoz kerül.

2015. márc. 18. 18:16:19

Újabb közbeszerzési kiírásokat engedélyzett a kormány a Budapest-Esztergom vonalszakaszon.

2015. febr. 5. 17:01:00

Halálra gázolt egy ismeretlen férfit csütörtök délután egy Esztergomba tartó személyvonat Dorog és Esztergom-Kertváros között - közölte a Mávinform. A közlekedés azóta helyreállt, miután a rendőrség elvégezte a helyszínelést.

2015. jan. 12. 11:21:00

Kr. u. 3. századi szarkofágok bukkantak elő a pomázi úti felüljáró építésénél. Az 1600 éves szarkofágokat az Aquincumi Múzeumba szállítjuk a feltárást követően - tudatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

2015. jan. 7. 16:21:00

Átláthatatlan szövedék a céldátumok betartása a Budapest-Esztergom között zajló vasútfelújítás munkálataiban. Csupán az ígéretek érkeznek folyamatosan a vonalszakasz építésének befejezésével kapcsolatban. A naponta akár 14 ezer utas közlekedését is kiszolgáló infrastruktúra átadása azonban még mindig a levegőben lóg.

2014. nov. 26. 10:04:00

A következő hét évre 750-800 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztést nevesített a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), kérdés, hogy valójában mennyire lesz majd pénz - mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a Portfolio.hu portál által szervezett Property Investment Forum ingatlankonferencián kedden, Budapesten. A tervek szerint a Bécsi úton meghosszabítanák az 1-es vaillamos vonalát, amely így egészen az Esztergom-Budapest vonalszakaszhoz elérne, megkönnyítve az utazók mobilitását.

2014. nov. 18. 10:07:00

Az eredetileg becsült nettó 2 milliárd 890 millió forint helyett nettó 3 milliárd 563 millió forintért építheti ki a Piliscsaba-Esztergom közötti vasúti vonalszakaszon a biztosítóberendezést a szombathelyi székhelyű Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2014. nov. 17. 14:59:00

A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja. A fejlesztések egyik fontos állomásaként Esztergomot összekapcsolják az M1-es autópályával - nyilatkozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek. Korábban már írtunk a beruházás részleteiről és aktuális állásáról.

Emellett a vasút is jelentső forrásokhoz jut, amelyekből a MÁV új komfortfokozatra kapcsol, a szolgáltatási színvonal pedig "minden eddiginél látványosabban nőhet".

2014. nov. 13. 12:50:00

Véget ért a megyei tervezés és elkészült a programterv a 2014-2020-as időszakra az esztergomi fejlesztések ügyében is, amelyet az október 31-i megyei közgyűlésen hagytak jóvá. Hiszen a legújabb hét éves uniós tervezési ciklusra a fejlesztéspolitika legfőbb letéteményeseivé immár a megyék váltak, ez változás a megelőző időszakhoz képest. Esztergomba és közvetlen környezetébe milliárdos nagyságrendű beruházások érkezhetnek a tervek szerint, ezáltal térségbeli integráltságunk hatékonyabb lesz, miközben közlekedés szempontjából is javulhat a helyzet. Az árvízvédelem eredményesebb lesz és ütemtervbe került az Ister-Granum tudásközpont létrehozása is.

2014. nov. 12. 12:43:00

Piliscsaba-Esztergom között új felülvezérelt Domino 55 biztosítóberendezés kiépítését, Rákosrendező-Esztergom vasútvonalon a távközlési munkák elvégzésére és utastájékoztató berendezések telepítését hagyták jóvá. A projekt szakaszolás formájában valósul meg, döntöttek a 2015. október 31. után felmerülő költségek fedezetének biztosításáról és új utastájékoztató rendszer kiépítéséről is.

2014. nov. 7. 12:06:00

Ha cizellált módon is, némi hangzavar és szócsata után, végül minden a helyére került a Győrben tartott közmeghallgatás végére, amelyet a Környezetvédelmi Főfelügyelőség rendezett az intermodális csomópont ügyében. A beruházást a 2015-2021 közötti időszakban valósítják meg, 85%-át európai uniós forrásokból finanszírozva. Azért továbbra sem felhőtlen a helyzet, feltűnően sok a ha, az intermodális csomópont kivitelezése szorosan összefügg a folyamatosan csúszó vasútfelújítási munkálatokkal. A vonatforgalom megindulásával egyidejűleg csökkenni fog a 10-es főútra nehezedő nyomás, kevesebb busz közlekedik majd a Budapest-Esztergom útvonalon, miközben MÁV szerelvények fogják bonyolítani az utasforgalom nagyobb részét. A Baross Gábor út mentén nyílászáró cseréket terveznek, a Bem téren pedig a térburkolat felújítása hivatott csökkenteni a megnövekedett forgalommal járó zajszint emelkedést.

2014. nov. 4. 13:58:00

Rendíthetetlenül folyik a munka az Esztergom-Budapest vasútvonalon, ennek ellenére az előzetesen megadott időponthoz képest jócskán csúszik a beruházás átadási időpontja. Most ott tartunk, hogy a pályaszakasz futó munkálataival 2015 májusára végeznek az illetékesek, a villamosítás, mely alapfeltétele az új Flirt vonatok üzembe helyezésének, pedig várhatóan csak 2016-ra fejeződik be az aktuális ígéretek szerint. A fennakadások, csakúgy, mint a forgalmi torlódások mindennaposak a 10-es főúton, így a vonatpótló buszok menetideje változó lehet, a kiszámíthatatlanság pedig tovább tetézi a bajokat. Levelet közlünk a felújítás személyes élményeiről és spirituális anatómiájáról.

2014. okt. 14. 11:06:00

A sorozatosan érkező negatív hírek (többszörös csúszás, földomlás Pilisvörösváron) után végre egy pozitív momentum is történt az Esztergom-Budapest vasútvonal felújításával kapcsolatban. Nem, nem készültek el vele, hanem kiemelt projektté lett nyilvánítva több, a felújításhoz kapcsolódó közlekedésfejlesztési beruházás is.

2014. okt. 2. 12:43:00

Szerda délutántól a 3,5 tonnánál nehezebb járművek is áthaladhatnak a 10-es főút pilisvörösvári szakaszán földomlás miatt kiépített ideiglenes úton - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

2014. szept. 28. 16:02:00

Vasárnap délutántól lehet közlekedni  a 10-es főút pilisvörösvári szakaszával párhuzamos ideiglenes úton , amelyet a szombati földomlás miatt építettek ki - tudatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

2014. szept. 26. 12:22:00

Hiába kezdenek örülni azok, akik a dugóban várják az esztergomi vasútvonal korszerűsítésének befejezését. A sín elkészül, de sem ember, sem gép nem képes biztosítani jövő nyárig a veszélytelen vasúti közlekedést - olvasható a Népszabadság mai számában.