Az első tanévnyitó pillanatai: benépesült a tokodi Waldorf Óvoda és Iskola

Az első tanévnyitó pillanatai: benépesült a tokodi Waldorf Óvoda és Iskola

2016. 09. 13. 16:58

Ott voltunk Tokodon, abban a pillanatban, amikor elkezdődött az intézmény időszámítása, Tokod pedig feliratkozott a magyar Waldorf iskolák térképére. Mint megtudtuk, a felújított épület átadásával párhuzamosan újra egyre többen érdeklődnek a Csodafa iránt. Ezért szeptember 21-én bemutatkozó, tájékoztató estet tartanak majd azon szülők számára, akik szívesen csatlakoznának az óvodába vagy az iskolába.

Fotók: Kelemen Beáta

Az intézmény épületéhez millió és millió apró emlék kötődik Tokodon, hiszen a Kossuth Lajos utca 1. szám alatti patinás iskolaépületben egykor régen oktatás folyt. Most a történet új fejezettel folytatódik.

Hála a tokodi döntéshozóknak, a szülőknek és az alapítványnak újra élet költözött az ósdi falak közé. Az intézmény fejlődésével és bővülésével párhuzamosan pedig az épület újabb és újabb szárnyait nyithatják majd meg a gyerekek előtt.

Fotó: Kelemen Beáta

Kívülálló szemmel rendhagyó tanévnyitón vehettünk részt, ahol mindenki kicsiny szerepet kapott az ünnepség során. Itt maga Tóth Tivadar, tokod polgármesteri is csak egy apró, de nagyon fontos része volt az egésznek.

És míg a nebulók elvonultak az osztálytermekbe, a Szeretgom bejárta az épület tereit is.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az intézmény bemutatkozó, tájékoztató estet tart 2016. szeptember 21-én, szerdán 17 órától, ahová szeretettel várják azokat a szülőket, akik szívesen csatlakoznának gyermekükkel az óvodába, iskolába.

 

A tájékoztató est helye:

Csodafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2531 Tokod, Kossuth Lajos utca 1.

 

Elérhetőségek:

www.csodawaldorf.hu

www.facebook.hu/csodawaldorf

csodawaldorf@gmail.com

06-33/356-607

2016. 09. 15. 15:21

Sajnos még mindig nem értem, miért "akar minket megmenteni"?

Ha hiszi, ha nem, a gyerekek jól érzik magukat. Nagyon jól. Egy szülőnek ez azért számít, szerintem...

2016. 09. 15. 10:46

Sok esetben a Waldorf iskolák szépsége varázsolja el a szülőket… Itt erről még nem lehet szó.

Járok én is óvodákba, iskolákba. Legtöbb helyen van játszótér az udvaron, nem vegyesek az ovis csoportok, napközi is van az iskolákban, ebéd stb.

Nem, nem értjük egymást. Magyarországon az óvodai intézményrendszer nagyon jó hírű. Csodálkozom, hogy van, aki még az óvodáért is képes fizetni. (Nem, nem vagyok „materialista”, vagy anyagias. Legalábbis a waldorfosok szerint a kívülállók mind „materialisták”, ők maguk pedig a „spirituálisok”. Ha még nem merültél el ezekben a dolgokban, akkor előbb-utóbb ezt ki fogod hallani a párbeszédekből.)

Persze, nem kötelező, és nem vagyunk egyformák. Van, akinek az ezotéria jön be… Sokan persze nem is tudják, hogy a gyerekek minden reggel imádkoznak, és valami kereszténységhez hasonlítani akaró vallásos atmoszférával vannak körülvéve. Nagy tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy a Waldorf iskolák „szabadok”.

Tájékoztatásképpen készítettem a Waldorf Kritika honlapot. Ha elolvassák, jobban megérthetik a waldorfosok is, hogy miért van ugyanannyi ellenzője is waldorfnak világszerte, mint ahány rajongója.

Üdv! Minden jót!

2016. 09. 15. 8:53

Ezen biztosan sokat lehetne vitatkozni, deszerintem felesleges.

Nem tudomm, mikor járt utoljára iskolában/óvodában, de javaslom, nézzen körül.

Amúgy pedig tényleg nem értem Önt. A tokodi waldorf intézmény egy lehetőség. Van aki szeretne élni vele, van aki nem. Nem kötelező.

2016. 09. 14. 14:28

A képek alapján szegényes: udvar, belső terek.

 

 

2016. 09. 14. 13:02

"Szegényes környezet"   Mire gondol? Mi hiányzik Önnek?

2016. 09. 14. 10:09

Szegényes környezet, havi 30 ezerért / gyerek.

Ráadásul rendkívül ellentmondásos szellemiség a háttérben.

https://sites.google.com/site/waldorfkritika/