Olyan lesz, mint egy kis ékszerdoboz - javában zajlik a Kerek templom felújítása

Olyan lesz, mint egy kis ékszerdoboz - javában zajlik a Kerek templom felújítása

2016.08.16. 13:55

Tavaly kezdődött el a Szent Anna templom (köznyelven Kerek templom) felújítása. Az előreláthatóan még évekig tartó munkálatokról  sok érdekes információt kaptunk a felújítást végző cég vezetőjétől.

A belső állványzat különlegességnek számít az építészszakmában.

A felújításra már nagy szükség volt, amikor tavaly végre nekikezdhetett az S-team Bau Kft., ugyanis már több helyen is potyogott a vakolat az épületről, a tolókocsis bejárónál például szinte életveszélyes volt már a helyzet. Emellett a tetőszerkezet több helyen is beázott a rézlemezek kicsi átfedése miatt. Tavaly ezért szigetelték a lábazatot, újrafestették a homlokzatot és felújították a sekrestye tetőszerkezetét is.

Idén legfőképpen a nagykupola tornyán dolgoznak. Érdekesség, hogy a kupola a lanterna tetejénél a II. világháború idején találatot kapott és azóta egy 15 centiméteres lyuk tátong rajta. A sérülést és a kupolát az évtizedek során többször is toldozták-foltozták, de csak a mostani végleges javításkor hántolták körbe lapos acéllal. E mellett új faszerkezetet is készítettek, ugyanis a szaruzat (a tetőszerkezetet alkotó szarufák) 70 százaléka nagyon rossz állapotban volt. A kupolán belül most zajlik a falfreskók restaurálása, amire a kopások és a beázások okozta sérülések miatt volt nagy szükség.

 Hamarosan átkerülhet az állványzat a jobb oldali harangtoronyra

Közben zajlik a bal oldali harangtorony felújítása is: a faszerkezetet már kicserélték, most következik az új  rézlemez fedés felrakása. Szeretnék még idén befejezni mindkét kistornyot, de ez az érsekségtől is függ, ugyanis a munkálatok idei fázisára 50 millió forintnyi saját és 13 millió forintnyi pályázati pénzt terveztek elkölteni, ebbe a keretbe pedig nem biztos, hogy a jobb oldali torony is belefér.

A tervek szerint jövőre a nagykupolát le fogják cserélni, ami keretében a fa szerkezet legalább 50 %-át kicserélik és aranyszínű vörösrézlemezeket helyeznek fel az idő vasfoga által platina zölddé váltak helyébe. A munkálatok mértékét jól mutatja, hogy a kupola mérete mintegy 1970 m2-t tesz ki. A jövő év utáni évre pedig a homlokzat további részeinek a megújítását tervezik, a további munkálatok pedig még akár 5 évig is elhúzódhatnak majd.

Gondosan letakarva várják a padok a hívek visszatértét.

A Kerek templomon dolgozó S-team Bau Kft. igazán veteránnak számít a szakmában, ugyanis közel 40 éve újítanak fel templomokat Esztergomban és a város környékén. A tehetségüket dicséri többek között a Vízivárosi templom két tornyának a pár évvel ezelőtti felújítása is. Jelenleg 6 szakemberrel dolgoznak a Szent Anna mellett az Érseki Palotának a Duna felé néző homlokzatán, a Keresztény Múzeum nyugatra eső homlokzatával pedig hamarosan elkészülnek. Ősszel folytatják a Terézia utcában álló volt Szegényházi-kápolnán a munkákat. Tavaly ugyanis már felújították a toronysisakot és a toronytörzset is.

Még nincsenek kommentek :(