Négy százalék közeli a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében
Gazdaság
2016. máj. 26.

<p style="text-align: justify;">Komárom-Esztergom megyében tovább csökkent az álláskeresők száma, április végén a gazdaságilag aktív népességen belül arányuk 4,3 százalékos, de az esztergomi térségben már csak 3,7 százalék a munkanélküliek aránya - mondta el a megyei kormányhivatal vezetője csütörtökön.</p>

Kancz Csaba kormánymegbízott tájékoztatása szerint a megye fő munkaerő-piaci mutatói az előző évihez képest kimondottan kedvezően alakultak. Az álláskeresők száma egy év alatt közel harminc százalékkal csökkent, a relatív mutató értéke pedig 2 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy áprilisban a pályakezdő fiatalok száma 489-re csökkent, létszámuk a teljes álláskereső állomány 7,9 százalékát tette ki.

A korábban érkezett és még érvényes munkaerőigényekkel együtt áprilisban 3866 álláshely szerepelt a megyei kínálatban. A hónap során 1454 embert sikerült közvetítés révén munkához juttatni.

Hajasné Hertelendi Valéria, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője elmondta, különböző közfoglalkoztatási projektekben 3311 ember dolgozik. Ezek közül meghatározó a hosszabb időtartamú, önkormányzati közfoglalkoztatás, melynek keretében 1417 embernek biztosítanak munkát.

 

//mti

(forrás)