Felültünk a szivárvány lilájára
Gazdaság
2016. máj. 5.

<p>Esztergomban öt éve működik a <a href="http://kiskosarbolt.hu/">Kiskosár Bevásárló Közösség</a>, ahol a vásárlók a környékbeli termelőktől szerzik be az élelmiszereket. Új sorozatunk keretében megismerkedhetnek a termelőkkel és betekintést nyerhetnek a gazdálkodás fortélyaiba is. A Kiskosárral most Parti Anikóék pilisszentléleki birtokára utazhatnak, ahol a kecskesajt készítés körül forog az élet.</p>

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Nem arra mentünk ki a legelőre, amerre a kecskék járnak, egy rövid szurdokon átkelve léptük át a villanypásztor drótját. Öreg körtefa virágban, alatta a napsütésben-délidőben ejtőző kecskék. Semmi szomorúság nem volt bennem, mégis, amikor Roland elkezdett játszani az ír furulyáján, az érzés cseppekben jelent meg a szememen át. Néha kiviszi a kecskéket a Pálos romokhoz legeltetni, szintén furulyaszóval szórakoztatja őket. Ültünk egy csodálatos dombtetőn, szállt a dallam, Kanyar kecske a cipőfűzőmet rágta és azt gondoltam, éppen most ültünk fel a szivárvány lilájára. Parti Anikóéknál jártunk Pilissszentléleken, kecskesajt készítéssel foglalkoznak, amit a Kiskosár Bevásárló Közösségben is értékesítenek.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Nyolc éve költöztek a faluba, 5 éve kezdtek kecskesajtot készíteni, autodidakta módon tanulták az állattenyésztést. Most 12 kecskéjük adja a sajtokhoz a tejet. Mindegyiküknek neve van, a bakkekcséket általában hegyeinkről keresztelik el. Mára teljesen kitölti idejüket az állattartás és a sajtkészítés, szívesen fordulnak hozzájuk tanácsért olyanok, akik most kezdenek kecsketartásba. Három gyermeket nevelnek, Roland szakács mesterségét adta fel, hogy jelen tudjon lenni a család számára a mindennapokban.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Anikó minden ellésnél jelen van, igényli is a kecske, néha segítséget is ad farfekvéses eseteknél. Az első ilyen alkalommal állatorvosi forró drót közreműködésével boldogult.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Friss kecskesajtot készítenek, egy hétnél idősebb sajtjuk nincs, hamar megvásárolják a háznál készült finomságokat. Egy vásárlójuk mondta, azért ilyen finomak a sajtok, mert Anikó hihetetlenül precízen és tisztán készíti a sajtokat.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

A krémsajt újdonságnak számít a kecske-szakmában, francia találmány, készítenek belőle magyaros és fokhagymás változatot is, a sima krémsajtot pedig süteményekbe ajánlja Anikó. Minket is kínáltak a látogatásunk alkalmával, az ember elveszti önuralmát kecske krémsajt ügyben.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Nincs úgynevezett kecske íze a sajtnak, amit sokan nem szeretnek. Ez leginkább akkor fordul elő, ha a készítés során összevárják a kívánt tejmennyiséget, közben megindulnak a jellegzetes ízt előidéző folyamatok.

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

Fotósunk, Mitter Balázs már találkozott avval a jelenséggel, amikor Roland kiviszi a kecskéket a Pálos romokhoz legeltetni. Nem tudta, hova legyen a boldogságtól, amikor megtudta, hogy ő volt, akit látott a kecskéivel, egy magas szál ember furulyával és állatokkal.

Folyamatosan születnek a kisgidák, a Fogarasi havasok stílusát idéző pajtában laknak

Fotó: Mitter Balázs (luminoso.hu)

 

A Kiskosár Bevásárló Közösség webshopja, a kiskosarbolt.hu felületen elérhető. Érdemes csatlakozni a közösség Facebook oldalához is.

Kiskosár Bevásárló Közösség

(forrás)