Nemzetközi versmondó verseny Esztergomban a Babits Emlékévben
Kultúra
2016. ápr. 1.

<p>75 éve halt meg a költőfejedelem, a város pedig programsorozattal tiszteleg Babits Mihály előtt. Pénteken, április elsején megnyitja kapuit a Babits Emlékház, majd irodalmi összeállítással kezdetét veszi az emlékév is.</p>

Kép: Babits Mihály Emlékház/Facebook


 

Április elsején, reggel 10 órától látogatható az egykori Babits-ház. Tárlatvezetésre, múzeumpedagógiai foglalkozásokra a szokásos módon a 06-33-500-175-ös telefonszámon lehet bejelentkezni. További információért keressék fel az Emlékház honlapját.

A Babits Mihály Emlékév menetrendjének tervét is elkészítették már, az előzetes információk szerint áprilistól decemberig, július kivételével minden hónapban sor kerül majd valamiféle programra.

Áprilisban a Központi Kávéházban - az Esztergomi Diákszínkör és Szegő Csaba közreműködésével - irodalmi összeállítást mutatnak be a Zsolt Nándor Zeneiskola növendékei. Májusban a Széchenyi téren Babits megzenésített verseivel fellép a Misztrál együttes, illetve „Ki vagy nekem Babits Mihály?” címmel irodalmi és műveszeti pályázatot hirdetnek diákoknak.

Júniusban a Múzeumok Éjszakáján a Babits Mihály Emlékházban lesznek programok. Augusztusban a soproni Petőfi Színház Babits Jónás könyvét mutatja be a Várszínházban, illetve Szekszárd és Esztergom képviselői közösen róják majd le tiszteletüket a Kerepesi temetőben a költő sírjánál.

Szeptemberben a Holt próféta a hegyen c. filmet vetítik majd le az iskolákban a diákoknak. Októberre ünnepélyes faültetést terveznek, a csemeték mellett pedig egy márványtáblát helyeznének el, amelyen felsorolnák az ismert Babits-kutatók neveit. A városi könyvtár pedig nemzetközi versmondó versenyt hirdet októberben ötven év felettieknek az emlékévhez kapcsolódóan. A zsűri elnöke pedig nem is akárki, hanem Bács Ferenc Kossuth-díjas színművész lesz.

Novemberben és decemberben pedig előadásokat szerveznek a Babits-életmű köré a Főiskola dísztermében, a Laskai Osvát Antikváriumban, illetve a Szent Adalbert Központban, ahol többek között G. Tóth Franciska legújabb kutatási eredményeivel ismerkedhetünk majd meg. Ráadásul a Vármúzeumban Durzák Anna tanárnő Török Sophie c. előadását láthatjuk majd, és sor kerül a pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére is.

A részletekkel előreláthatólag hamarosan jövünk.

(forrás)