Boldog Özsébet ünnepelték
Egyház
2016. jan. 22.

<p style="text-align: justify;">Az esztergomi születésű Boldog Özsébhez kötődik az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítása és megszervezése. Az alapító emléknapját január 20-án ünnepelték.</p>

Boldog Özséb Esztergomban, Magyarország korabeli fővárosában született 1200 körül. Szüleit közelebbről nem ismerjük. A krónikás, Gyöngyösi Gergely pálos történetíró, klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott - olvasható a Magyar Kurír online kiadásában.

Úgy érezte, hogy a szétszórtan élő remetéket össze kell gyűjtenie egy közösségbe, ahol életükkel, példájukkal, tudományukkal napként ragyoghatnak az egyházban, taníthatják és támogathatják egymást Isten buzgóbb szolgálatára.

250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott.

1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze a rendalapításhoz.

 

A rendalapító életéről ide kattintva olvashat bővebben.

(forrás)