Karácsony előtt jótékonysági futást szerveznek az esztergomi sportember és családja megsegítésére
Kultúra
2015. nov. 23.

<p>László Zoltánnak 25 éve a Szent István Strandfürdő az élete, gyerekek ezreit tanította meg úszni, fiatalok százainak mutatott példát küzdeni akarásban.</p>

Az esztergomi sportember 46. születésnapján szívmegállás következtében esett össze a Szent István Strandfürdőben, 40 percig alkalmaztak rajta szívmasszázst, majd a kórházban sikerült őt visszahozni. Hetekig feküdt teljes kómában, orvosai semmi esélyt nem láttak a felépülésére. Három hét elteltével azonban változás történt, jöttek az első jelek, apró kézmozdulatok mutatták a változást.

 

Az orvosok csodát emlegettek, közben pedig elkezdtek szállingózni az első emlékek is, immár egyre többen bizakodnak a teljes felépülésben. A Mozdulj Rendes Alapítvány jótékonysági futást szervez az úszóoktató és családja megsegítésére. A tervek szerint az eseményre december 19-én kerülne sor. Nemsokára az olvasók egy kisfilmet is megtekinthetnek a csodáról az alapítvány oldalán.

 

Hamarosan bővebb információkkal is a nagyközönség elé állnak a szervezők, amennyiben pedig kérdésük van a részletekkel kapcsolatban, a +36 20 82 30 552-es telefonszámon tudnak érdeklődni.

 

Mozdulj Rendes Alapítvány/Facebook

(forrás)