Az ország legfelkapottabb szakértője látogat Esztergomba. Ki is ő?

Az ország legfelkapottabb szakértője látogat Esztergomba. Ki is ő?

2015.10.21. 11:15

Ha biztonságpolitikáról esik szó, azonnal szembe jön az illető neve. A déli határzár ötletét is ő vetette fel először. Most pedig a Polgári Szalon vendége lesz október 28-án.

Nógrádi György nagyon elfoglalt szakértő, mostanában szinte naponta tart előadásokat, médiaszerepléseitől hemzseg a Youtube. Október 28-án 18 órától az Esztergomi Művelődési Házban beszélgetnek a szakértővel. Az est házigazdája Bánhidy András, Nógrádit pedig a frissen kinevezett igazságügyi államtitkár, Völner Pál köszönti.

 

Az estet kötetelen beszélgetéssel zárják, akár ön is felteheti kérdéseit.

 

Fotó: Soós Lajos/MTI

2015.10.22. 11:18

Nógrádi György semmivel nem jelentősebb, vagy jelentéktelenebb szerencselovag, mint

- az a polgármester, aki 10 évig vezethette Esztergomot kukoricaárusként, vagy

- az a (ma már) megyei közgyűlés elnök-helyettes, aki sofőr(je) volt, vagy

- az a polihisztor, aki hol infrasturktúrát fejleszt mérnöki, területrendezési-, fejlesztési erényeit csillaogtatva az országban, hol igazságot szerkeszt jogászként, hol közgazgadási tudását kamatoztatva pénzek elsoztásáról rendelkezik egy megyében, de mindekelőtt pártot szervez, mert ahhoz is ért.

Közönségnek meg ott van a birka (ön)tudatú nép, aki bégetve húzza be az (x)-et, vagy megy előadást hallgatni.

 

Hol itt a különbség? Beeeeee.....  

2015.10.21. 20:50

Kedves "percjelző"!

Köszönöm a ledöbbentő infókat...

Az ész megáll és ácsorog...

Azt mindíg is tudtam, hogy ha valaki nagyon érdekes dolgokat állít önmagáról, és azt csak Ő mondja, s más nem . akkor ott nagy bajok lehetnek...

 

Köszi
ppA.

 

2015.10.21. 12:50

rövid két perc alatt:

http://444.hu/2015/10/21/adalek-nogradi-gyorgy-biztonsagpolitikai-szelhamoshoz

 

Én már nem tudok mit gondolni, nem értek hozzá, de szomorú lettem. Ha ezek a dolgok igazak, azért, ha nem igazak, meg azért! :-(

2015.10.21. 12:44