Újra együtt a Szent István Gimnázium!
Kultúra
2015. szept. 1.

<p>Az interneten keringő felhívás arra kéri a volt istvános diákokat és tanárokat, hogy az idei Hídfutáson még egyszer öltsék magukra relikviaként őrzött istvános pólójukat.</p>

Fotó: Innomotion Stúdió

 

"Aki egyszer istvános volt, az örökké megmarad istvános diáknak lenni" - tartja a mondás. Az aforizma igazságát pedig tovább erősíti a napokban az interneten olvasható felhívás. A régi dolgokat felelevenítendő a szervezők arra kérik az Alma Mater korábbi diákjait, tanárait, illetve a volt intézmény valamennyi tagját és lelki segítőjét, hogy a szeptember 26-án rajtoló Hídfutáson a gimnázium címeres pólójában vegyenek részt. Így a Szent István Gimnázium is a nevezett iskolák közé kerülhet. Az egykor létező bencés gimnáziumot az 1938-as emlékév alkalmából éppen ezen a napon, szeptember elsején, keresztelték el városunk leghíresebb szülöttjéről, Szent Istvánról. A gimnázium hosszú meghurcoltatás után végül 2010. július 1-jén megszűnt, jogutódja a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola lett.

 

A Facebook felületén itt lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, az idei Mária Valéria Hídfutásról pedig az alábbi oldalon tájékozódhat.

(forrás)