Fakitermelő versenyt tartottak Bajnán
Környezetünk
2015. aug. 24.

<p style="text-align: justify;">Nagy sikerrel zárult a Bajnán megrendezett házi fakitermelő verseny, melynek az volt az egyik célja, hogy bemutassa az erdei munkák legveszélyesebb tevékenységét, a fakitermelést. Emellett a versenynek fontos szerepe volt abban is, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos munkavégzés fontosságára, és az erdei munkák során a szakképzett munkaerő nélkülözhetetlenségére.</p>

 Az I. Parkerdő Kupa Fakitermelő Versenyt a Pilis Parkerdő Zrt. hagyományteremtő céllal szervezte, a rendezvényhez a bajnai falunap és az Andreas Stihl Kft. támogatása biztosított méltó keretet.

 

Az esős idő után motorfűrészek zaja verte fel a csendet az egykori ördöglovas, Sándor Móric bajnai kastélyának kertjében. A regionális STIHL fakitermelő versenyek mintájára szervezett „házi” fakitermelő megmérettetésen az erdőgazdaság szinte összes erdészete képviseltette magát, így 9 csapat mutathatta meg szakmai tudását és adhatott számot szakmai felkészültségéről. A látványos összecsapás szigorú szabályok szerint zajlott, hiszen a gyorsaság mellett az erdőben történő biztonságos munkavégzés követelményeire is komoly hangsúlyt fektettek a szervezők. Az erdei munkavégzés komoly szakértelmet kíván, amire az idei évben a jégkár-elhárítási munkák is felhívták a figyelmet, hiszen a fakitermelőknek sok helyen megdőlt, egymásra dőlt, törött fákat kellett feldolgozniuk az erdőgazdaság területén. Ezért a szakmai tudás elmélyítése az egyik célja a Pilisi Parkerdő által szervezett versenyeknek, melyek közül a tavaszi, ún. „jelölőverseny” az erdész szakszemélyzet számára szól, míg a most induló fakitermelő versenyek az erdőben dolgozó fakitermelő szakemberek tudását teszi próbára.

 

A két versenyszám több fordulóban zajlott. A motorfűrész láncvezető lemezének megfordítása nagy kézügyességet és precíz kézmozdulatokat igénylő feladat, de a versenyszámok között kétségkívül a kombinált darabolás volt a leglátványosabb elem: ebben a számban ugyanis a versenyzőknek egy e célra kialakított rönkből kell két vágással (egyet alulról, egyet felülről úgy, hogy éppen középen érjen össze a két vágás) egy körlapot levágni, és a két vágásnak egybe kell esnie. Ezután következik a két, egyenként 4m hosszú rönk gallyazása, majd ezek méretre vágása (hosztolása) és hasítása. A félbehasított fát pedig sarangba rakják össze a versenyzők. Amint a feladat összetettségéből is látszik, itt az erő és a csapatmunka alkotta összhang volt az, ami sikerre vitte a győztes csapatot. 

 

Az első helyezett a Bajnai Erdészet fakitermelő csapata lett, akik a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Andreas Stihl Kft. által felajánlott, mintegy 80.000 Ft értékű ajándékot vihették haza.

 

A fakitermelő verseny végén a STIHL Timbersports szakavatott versenyzői tartottak bemutatót, melyen hazánk válogatott fakitermelői kápráztatták el tudásukkal és ügyességükkel a nagyérdeműt. A falunapon adták át továbbá a Bajnáért emlékérmet, a község legrangosabb kitüntetését, a nap további részében pedig Buday Péter mesterszakács méltatta a főzőverseny résztvevőinek ételkölteményeit.

/Pilisi Parkerdő/

(forrás)