Fájdalmat vagy gyönyörűséget érez, ha a Várból a Dunára tekint?
2015. 07. 31. 17:47
Egyből elfogja a szomorúság? Esetleg évszakonként változik az érzése? Egyáltalán lehet így élni? Aztán még ott vannak a fél ötkor felcsendülő tárogató szomorkás dallamai is. Mintha Esztergom predesztinálva lenne a szomorúságra.
Kis esztergomi kultúrantropológiai kísérletünk révén arra a kérdésre keressük a választ, hogy ön enged-e a történelem csábításának, ha a vár panorámás karzataiból a távolba tekint. Esetleg csupán a táj szépségeinak adja át magát?
Eszébe jut Trianon, vagy átadja magát az önfeledt nézelődésnek?
Nekem sokminden eszembe jut, amikor a várban, a Bazilika környékén sétálok, vagy éppen a panorámában gyönyörködöm.
Elsősorban a küzdelmes történelmünk, a lehetőségek amik lehettek volna, vagy a jövőt tekintve lehetséges lesz, ha egy emberibb világ köszönt majd rának.
Végül is egyszerre csodálattal és szánalommal tölt el, az utóbbi, ha Esztergom jelenére gondolok.
Az adottság, amivel ez a város rendelkezik, nem sok városnak adatott meg.
"(Mármint azoknak, akiknek van erre megfelelő szíve..)" Mármint van! Nem is erről beszéltem. :-) Illetve igen, erről. Aztán jön az "idegenszivű", "aztán az hogy nem Magyar", és már bántjuk is egymást. Én kérek elnézést!!
A tárogató zenéjét ugyan nem Bartók írta - legalábbis azt nem, amelyik a hétköznapokon szól -, viszont amiről szól - a tárogató, naponta, minden nap - azt Illyés Gyula is megfogalmazta, szívbemarkolóan. (Mármint azoknak, akiknek van erre megfelelő szíve szíve a hallásra..)
http://www.hotdog.hu/irodalom/magyar-koltok-versei/illyes-gyula-bartok
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége –
...
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a „nép jövő dalával” álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!
http://www.hotdog.hu/irodalom/magyar-koltok-versei/illyes-gyula-bartok
Nekem nem a tárogatózenével van gondom, hanem az időponttal. Ha ezt délután háromkor játszanák, azt mondanám, egy színfolt Esztergom palettáján. A Westminster-palota híres dallama óránként játszódik 1854-től, és még nem untak bele az emberek. Amikor "kijárták" hogy szóljon a tárogatózene, már akkor reklamáltam, merthogy azért fél ötkor szól, mert akkor írták alá a trianoni békeszerződést. Nekünk minden nap "keseregnünk" kell emiatt. Semmit ne felejtsünk el a történelmünkből, EZT SE, de hogy minden nap keseregjünk, ez számomra nem normális, de ez van. Már megkaptam, hogy "nem vagy magyar". Ezért ajánlom tetszen ez nektek is, mert ti is megkaphatjátok: "nem vagytok Magyarok". :-))
Nekem is, amellett már keservesen unalmas is.
A tárogató szomorkás dallamaitól valóban elmegy az ember életkedve.