Megszépül Búbánatvölgy
Környezetünk
2015. ápr. 21.

<p><span>Április közepén takarító-rendrakó akciót rendeztek a Vasas Horgászegyesület szervezésében Búbánatvölgyben. Az elkövetkező időszakban további változások várhatók.</span></p>

A rendezvény során a résztvevők megtisztították a buszforduló és a parkoló területét, ahol az elmúlt években több köbméternyi iszap rakódott le a környező erdőkből lezúduló csapadékvíz miatt. Az akció keretén belül emellett megtisztították a tavak melletti, aljnövényzettel benőtt területet, ennek köszönhetően ismét megközelíthető lett a tavakat összekötő vízelvezetőn keresztülvezető fahíd is.

 

 

 

„Az önkormányzat szándéka, hogy a térség az itt élők, valamint a kirándulók számára vonzó célpont legyen. A Vasas Horgászegyesülethez tartozó, az elmúlt években megszépült Kerek-tó méltán vonz már most is sok látogatót a horgászokon kívül is, szeretnénk ennek mintájára rendbe rakni Búbánatvölgyet is. A most ismét elérhetővé tett kis fahidat szeretnénk felújítani, illetve szükség van egy vízelvezető árok kialakítására annak érdekében, hogy a parkoló folyamatosan használható legyen”– mondta Sasvári Viktor képviselő.

 

Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal

(forrás)