Az esztergomi örökifjú focisták tornája a Pézsában
Sport
2015. márc. 4.

<p>A Pézsa Tibor Sportcsarnok ismételten megrendezte az 50 év feletti játékosoknak szóló Rozoga Kupát.</p>

Az esztergomi Bástya idén ezüstöt ért

 

A nevezések száma csúcsot döntött, hiszen nyolc csapat nevezett be a rendezvényre. Volt két Pest megyei, egy budapesti csapat, de itt volt Komárom is. A többiek a környező településeket képviselték. Két négyes csoportban zajlottak a küzdelmek, utána pedig a csoportok azonos helyezettjei vívták a helyosztókat.

 

Az „A” csoportban nagyon kiegyenlített játék volt, mind a négy csapat közel azonos játékerőt képviselt. Jellemző, hogy Tát három döntetlennel csupán negyedik lett, Bástya pedig egy ponttal gyűjtött többet és a döntőbe jutott az első helyen. A „B” csoportban Szokolya mutatta a legmeggyőzőbb teljesítményt és méltán jutott a döntőbe, de a többi csapatnak sincs szégyenkeznivalója. Mindegyik csapat jó színvonalat képviselt. Talán a mindig jól szereplő Verőce csapat 4. helye mondható negatív meglepetésnek.

 

A helyosztó mérkőzések mind nagy csatában dőltek el, és alakult ki a végső sorrend. Egyébként a tavalyi döntő ismétlődött meg Bástya és Szokolya között. Szokolya idén visszavágott a tavalyi vereségért az esztergomi Bástyának, és méltán szerezte meg a IV. Rozoga Kupa első helyét.

 

A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező kiemelte, hogy még 50 év felett is micsoda nagy jelentőség van a sportnak, a labdarúgásnak. Méltatta a torna színvonalát, kiemelve azt, hogy mind a 8 csapat remekül felkészült a rendezvényre.

(forrás)