Hengereltek a Vitézek
Sport
2014. okt. 20.

<p style="text-align: justify;">A hétvégén Esztergomban csapott össze az Esztergomi Vitézek RAFC a százhalombattai Fekete Sereg csapatával. A mérkőzés könnyed esztergomi sikert hozott, bár az első félidőben a battaiak nem engedték elszökni a Vitézeket, a folytatásban azonban nem tudták tartani a lépést az energikusabb hazaiakkal.</p>

Az első játékrész nagyrészt szenvedőre sikerült játéka után, amikor a két alakulat között még nem mutatkozott meg a játékbeli különbség, a Vitézek ekkor még csak kilenc ponttal múlták felül ellenfelüket, a második félidőben feljavult fiatal erőkből álló hazai csapat szinte tetszés szerint érte el céljait az egyre fáradó battaiak ellen, miközben a Fekete Sereg csak megduplázni tudta az előző játékrészben megszerzett pontjai számát.

 

Így a mérkőzés könnyed esztergomi sikert hozott, az eredmény impozáns, a Vitézek több, mint hatvan ponttal múlták felül ellenfelüket, ami a meccs képe alapján még a vendég csapat számára mondható hízelgőnek.

Újabb mérkőzés 25-én szombaton a Velencei Vikingek ellen lesz.

 

A mérkőzés adatai

 

Esztergomi Vitézek RAFC-Battai Fekete Sereg 77-10(14:5)

 

Esztergom RCH pálya, 150 néző.

Vezette: Priskin.

 

Vitézek:Rácz,Varga., Balogh,Szakály,Marosi,Haspel,Berbesi Roth,Soós,Suiogán,Hidasi,

Kiss,Iván,Stigmajer,Volentér.

Csere: Kiss Kornél,Illés

Célok:Soós 22,Berbesi 20,Kiss A,15,Volentér 10, Stigmejer 5,Haspel 5.

Edző: Suiogán Károly.

(forrás)