Balogh István (3. vk) bemutatkozása
Közélet
2014. szept. 24.

<p style="text-align: justify;">3. választókerület, a Jobbik jelöltje.</p>

1. Miért abban a körzetben indul, hogyan kötődik hozzá?

 Egyrészt azért, mert a Martsa utcában nőttem fel, egészen 20 éves koromig ott laktam.

Gyermekként láttam, ahogy a Martsában, Rudinaiban és a Bánomin a házakat felhúzzák.

 

Természetesen sok emlék és barátság fűződik a gyermekkoromhoz és ez meghatározó élmény, ami még a mostani életemre is kihat.

Másrészt most is rengetek a fiatal a lakótelepeken, akik arra vágynak, amiben nekem még  volt részem, vagyis a szépülésre, fejlődésre a szó átvitt értelmében egy nagy építkezésre.

 

 Ezeket a jelzőket sajnos most nem lehet elmondani, ha végig nézem a lakótelepek állapotát. A szívem vérzik ilyenkor!

 

2. Miért érzi, hogy Ön alkalmas a körzet képviseletére?

A jelöltséghez szükséges aláírásokat már a gyűjtések első napján megszereztem és a végére a minimálisan meghatározott aláírások több, mint a dupláját sikerült begyűjteni. Természetesen ez nem csak arról szólt, hogy gyorsan meglegyenek az aláírások, hanem arról is, hogy személyesen elmondhassam azoknak az embereknek, akik az aláírásukkal támogattak, hogy  jól járnak, ha rám szavaznak, hiszen nincsenek  hátsó szándékaim, én nem azért akarok képviselő lenni, hogy hírnevet szerezzek vagy melegedni járjak az önkormányzati ülésekre, hanem tenni akarok a körzetért, hogy néhány éven belül emelt fővel járhassunk a városban, az országban. Úgy érzem ehhez van bennem elegendő erő, hit és bátorság.

 

3. Mik a körzete problémái? Milyen megoldási lehetőségeket lát?

Pontsan tudom, hogy milyen problémái vannak a körzetemnek. Bő két héttel ezelőtt indítottunk a Bánomin és a Béke téren két facebook oldalt, mely azért jött létre, hogy ötleteket, javaslatokat kapjon, adjon, illetve vitasson meg a felhasználói között. Az oldalra felrakjuk az aktuális problémákat, illetve a lehetséges megoldásokat is. Az érdeklődés nagy ! Az igény valós ! Közel 300 szimpatizánsa van a két említett oldalnak. Arra is jó, hogy a konkurencia innen tájékozódjon , esetleg másoljon ötleteket, de ez nem baj, legalább eljut az emberek hangja hozzájuk is :).

 

Problémák: rossz utak, járdák, életveszélyes lépcsők, elhanyagolt parkok, korszerűtlen buszmegállók, szemétlerakók környéke, hogy csak a legfőbb problémákat említsem….

További információkért látogasson el bárki a facebook oldalunkra ! Egyébként a problémákat  megválasztásom esetén a választókkal egyeztetve, együtt kívánom megoldani.

 

4. Miért érezte úgy, hogy be kell lépnie a helyi politikába? Miért pont azon az oldalon teszi ezt, ahol teszi - ha független, akkor melyik politikai oldal áll a legtávolabb Öntől)?

A nagyszüleim és szüleim a rendszerváltáskor azt mondták, és még mindig a fülemben cseng, hogy „nektek jobb lesz kisfiam”. Annyira nem voltam már kicsi, éppen kijártam az általános iskolát, így pontosan felidézem az akkori történéseket és bátran merem vállalni, hogy nem lett jobb ! Sőt !

 

Azt látom, hogy bizonyos embereknek lett csak jobb és nem feltétlenül tisztességes úton, amihez a politika mindenkori szereplői is sokszor asszisztáltak, de ebbe most nem mennék jobban bele.

 

A Jobbikban van szabad akarat és véleménynyilvánítás. Itt nem pártkatona az ember, de ha ez nem így lenne, azonnal kilépnék a pártból. Az a politikai oldal áll a leglegtávolabb tőlem, mely visszariad attól, hogy az emberek érdekeiért, életének jobbításáért minden terepen kiálljon. Nem mondok pártokat, gondolja át mindenki, hogy mely pártok idején ment jobban az élete.

 

5. Mi Ön szerint a város legsürgősebben megoldandó és mi a legkönnyebben megoldható problémája?

 A város fő problémája, hogy nem az érdemi munkával vannak elfoglalva azok, akiknek az emberek bizalmat szavaztak, hanem a hatalmi harcokkal és pozicionális dolgokkal. Abban az esetben, ha mindenki tenné a dolgát és legalább olyankor sikerülne félretenni a nézetbeli különbségeket, amikor a választók érdekében kell meghozni egy-egy döntést, más lenne a helyzet! Természetesen ehhez már egy alap intelligencia is szükséges lenne !

(forrás)