Szakmai fórumon mutatkozik be a Reanimatio Project
Kultúra
2014. szept. 22.

<p>A Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája, az esztergomi Eurohíd Alapítvány és az általa támogatott Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központ művészi köre szakmai fórumot tart civil szervezeteknek szeptember 30-án 14 órás kezdettel.</p>

Az esztergomi Eurohíd Alapítvány egy esztendeje működik együtt a Nemzeti Művelődési Intézettel. Az alapítvány 2000-ben jött létre, négy éve pedig célul tűzte ki, hogy támogassa a térség kulturális életét. 2010-ben hozták létre az esztergomi Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központot, mely alkotóházként és a művészeti programok színtereként is üzemel. Az összművészeti központ az elmúlt négy év során otthont adott kiállításoknak, koncerteknek, rajziskolának, kézműves foglalkozásoknak, különféle tanfolyamoknak és előadásoknak, valamint fesztiválokat is szervezett.

 

Ebben az évben a Nemzeti Művelődési Intézet megtisztelő felkérésére, szeretnének bemutatkozni a térség civil szervezeteinek. A program keretében bemutatásra kerül 2014-es Reanimatio Project elnevezésű művésztelep, melynek során egy hosszú évek óta elhagyatottan álló épületet töltöttek fel élettel, művészeti alkotásokkal.

A program során egyfajta nyitott alkotóműhelyként üzemelt az esztergomi ház, melyet művészeti programok helyszíneként és oktatási céllal szeretnének továbbra is hasznossá tenni a térség számára. A bemutató alatt lehetőség van megtekinteni a Kaleidoszkóp Házzal szemben található Reanimatio Házat, megismerkedni a telepen dolgozó művészekkel, egyéb civil szervezetek képviselőivel. A programot vetítéssel egybekötött előadások színesítik, majd zárásként lehetőség nyílik a program résztvevői számára egy közös beszélgetésre, eszmecserére

 

 A részvételi szándékot a kaleidoszkopesztergom@gmail.com címen lehet jelezni.

 

Program:

- Megérkezés, frissítő fogyasztása, ismeretségek bővítése

- Köszöntőt mond Gép Katalin, az Eurohíd Alapítvány elnöke

- Civil szervezetek szerepe a közösségfejlesztésben - Hentes Ildikó önkéntes közösségfejlesztő munkatárs előadása

- Teaszünet

- A kortárs művészet, mint vitamin – Szuharevszki Mihály képzőművész (művészeti vezető, kurátor) vetítéssel egybekötött előadása

- Teaszünet

- Közösségi terek dekorációja – Ferencz Dániel képzőművész vetítéssel egybekötött előadása

- Tárlatvezetés a Reanimatio Házban

- Japánkertek Magyarországon – a Japánkert Magyarország Egyesület képviseletében, Andráskó Péter előadása a japánkertben

- A lakosság bevonása a művészetek eszközével - Kötetlen szakmai beszélgetés

(forrás)