Ahogyan közeledünk a nyár végéhez, az időjárás úgy lesz egyre inkább alkalmatlanabb arra, hogy egy tó vagy medence hűs habjai közül figyeljük a világot, és válik egyre jobban alkalmassá a túrázásra, kirándulásra. Mivel, most még nem vagyunk olyan bátrak, hogy a környék hegyeit és erdejeit megmásszuk, egy csokrot állítottunk össze azokról a palotákról, kúriákról, melyekhez történelmi fontosságuk, vagy szépségük miatt érdemes ellátogatni.
A gyűjtésbe az Esztergomi járás határain belül (plusz néhány, felvidéken és Szobon) elhelyezkedő épületet válogattunk bele, így hiába találhatóak egészen szép paloták Tatán, és a megye nyugati részén is, azok itt most nem szerepelnek. Az egyes kúriák között nem kívántunk sorrendet állítani, így az otthonokul szolgáló települések szerint haladunk ABC-sorrendben.
Az ezredfordulón külsőleg felújított kastély gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A grófi rangú Sándor család kezébe 1676-ban került a Both család több birtoka is, melyek közül Bajnát 1688-ban 15 évre zálogba adták Bottyán Jánosnak 2500 forintért. A települést 1701-ben Sándor Menyhért, Esztergom vármegye alispánja váltotta ki. A falu a családi birtok központja lett, a mai kastély helyére pedig egy vadászlakot építettek. Menyhért fia, Mihály szeretett volna megfelelő rezidenciával rendelkezni Bajnán, ezért kibővíttette az épületet az 1740-es évek elején. Az átalakítási munkák eredményeképpen egy emeletes, gazdag homlokzati díszítésű kastély jött létre. Az épület 1834-es átalakítási terveit Hild József készítette. Más korabeli kastélyokkal szemben az alaprajz eléggé bonyolult lett, ami a barokk épületmaghoz való igazodás miatt lehet. Sándor Móric 1878-as halálával a család grófi férfi ága kihalt, ezért 1897-ben I. Ferenc József engedélyével egyesültek a Sándor és a Metternich nevek, címerek. A kastélyt 1896-ban renoválták és modernizálták is. Felújították a pinceszinten lévő konyhát és bevezették a gázvilágítást is.
A II. világháború során a kastély és a gazdasági épületeinek berendezése elpusztult. 1950-től 1967-ig az Alkotmány Mgtsz irodái tartózkodtak az épületben, udvarán traktorok, cséplőgépek parkoltak. 1971-ig a Balassa Múzeum Bajna történetét és a Sándor-famíliát bemutató kiállítást tartott fenn a kastélyban. Pár évig még tsz-melléküzemágak használták az épületet, de 1975-től üresen áll. A Bábolnai Állami Gazdaság az 1970-es évek végén, egy amerikai egyetem pedig az 1980-as években akarta hasznosítani a területet, de egyik tervből sem lett semmi. 2002-es kezdettel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság mintegy 800 millió forintból felújította a tetőt, a főhomlokzatot, pótolta a kőkerítés hiányzó darabjait és rendbe hozatta a kert növényzetét is. Ha lenne rá forrás, akkor további felújítási munkálatok után a kastély kiváló lenne múzeumnak, de akár szállodának is.
A felvidéki kisnemesi Brzorar család tulajdonába az 1860-as évek elején került a Bajóthoz tartozó Szarkáspuszta. A település kastélyát valószínűleg a Mogyorósbányán lévő romantikus stílusú kastélyt építtető Brzorar Rezső emeltette. Fia, nevét Bezerédire változtató Gyula a XIX. század utolsó, a XX. század első negyedének ismert szobrászművésze volt, aki többek között a budapesti Washington-szobrot, és több, a Parlamentben és a Keleti pályaudvar homlokzatán látható művet is készített. A kastély a 20. század első negyedében került a Zoltai család kezébe.
A majorság a kisajátítás után termelőszövetkezeti tulajdon lett, a rendszerváltáskor pedig magánkézbe került. A kastély jelenleg teljesen elhagyatott, a teteje beomlott, falai nagy részét elhordták az idők során. Sajnos nem valószínű, hogy helyre lehetne állítani az épületet valamilyen formában, pedig a maga idejében nagyon szép kúria lehetett.
A kastély építése az 1770-es évek elején kezdődött, és egészen 1780-ig tartott, a munkálatokat Mayer Jakab esztergomi építész felügyelte. Az épület 1834-ben került a Baldácsy család tulajdonába, melynek egyik tagja, Baldácsy Antal igazi kiskirály volt: állítólag esztergomi felügyelőket és a saját feleségét is börtönbe záratta egy időre. 1892-1910 között több tulajdonosváltás is történt, az utolsó tulajnak, Ullmann Györgynek 1945-ben kellett elhagynia az országot lányával, a ma Svájcban élő Erzsébettel. A háború után mezőgazdasági iskola, javítóintézet és börtön is működött a kastélyban. 2000 végén az Ullman család örökösei visszavásárolták az épületet és felújítatták 50 millió eurós összköltségen. A kastély nemrégiben arról lett híres, hogy Harry herceg egy barátja esküvőjén nem egészen az etikettnek megfelelően mulatott az épület falai között.
Vitéz János esztergomi érsek 1472-ben a káptalanságnak adományozta a csévi birtokot, mely egészen 1945-ben maradt egyházi tulajdonban. A birtokhoz 1935-ben már 578 katasztrális hold tartozott. A neoklasszicista stílusjegyeket felvonultató kúriát a 19. század második felében emeltette a főkáptalan birtokigazgatási központnak és gazdatiszti lakásnak. 1945 után az épület a tsz-é lett, a rendszerváltás után pedig magánkézbe került és teljesen fel lett újítva.
Schmidt Sándort 1911-ben nevezték ki a dorogi bányák igazgatójának. A bányamérnökből fiatalon vezetővé vált műszaki doktornak köszönhető a település városodása és mai arculatának kialakulása. Schmidt ugyanis folyamatos megbízásokkal látta el Gáthy Zoltán építészt, aki összesen 17 épületet, köztük a városházát, iskolákat, óvodákat és lakótelepet is tervezett. Egyik legszebb és legismertebb műve az 1924-ben készült Schmidt-villa. A 16 szobás, manzárdtetős, portával, istállóval, garázzsal és kertészlakkal ellátott ekletikus stílusú kastélyt a Dorogi-patak mellé emelték. Köré hatalmas parkot telepítettek, melyben később egy tavat is kialakítottak. A kastély a társasági élet középpontjában állt: az egyik leghíresebb esemény nem más volt, mint amikor Schmidt Sándor három lánya ugyanazon a napon ment férjhez 1925-ben. A párokat Csernoch János hercegprímás adta össze az esztergomi bazilikában.
Az épületet 1944-ben német katonák szállták meg, a kisajátítás után pedig munkásszállót alakítottak ki benne, a kertben pedig faépületeket húztak fel szállásnak. A park maradék részét felosztották, mely részeken ma már sportpálya, bölcsőde és óvoda található. A vízmű központjaként működött évekig az épület, jelenleg a Dorog és Térsége Szociális Alapellátó található benne.
Városunk temérdek, komoly történelmi múlttal rendelkező épületeivel jelen írásban nem foglalkozunk, mert egy egész külön cikket lehetne felépíteni rájuk.
Esztergom város tulajdonába tartozó, mintegy 2000 katasztrális holdat kitevő Kenyérmezőpuszta egy részét az 1860-as években Fuchs Miksa földbirtokos vásárolta meg; az addig futóhomokból álló földet termékennyé tette és intenzív gazdálkodásba kezdett rajta. A területen istállókat, cselédlakásokat, gazdasági épületeket emeltek, és az 1880-as évek közepére megépült a neoklasszicista kúria is. A birtok 1887-ben dr. Krausz Izidor birtokába került, aki nagyteljesítményű gőzmalmot és mezőgazdasági szeszgyárat hozott létre rajta.
A kúria szintén fontos része volt a térség kulturális életének: például 1911 júliusában vendégül látták a magyar repülés egyik úttörőjét, Székely Mihályt, aki motoros gépével a vasútállomás mellett szállt le. A II. világháború után az épületet, és az akkorra már komoly ipari értékkel bíró birtokot kisajátították, állami gazdasági és termőszövetkezeti tulajdonba adták. Jelenleg magántulajdonban van, és lakóházként üzemel.
A kúria épületéről legkorábbi emlékek az 1700-as évek legelejéről maradtak fenn, de akkor még vendégfogadóként működött. Az épület valamikor az 1850-es években kerülhetett a Gerenday család birtokába, ugyanis Gerenday Antal 1847-ben sírkőüzemet alapított Lábatlanon, de a família akkoriban még nem költözött a településre. Érdekesség, hogy a cég készítette többek között Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Egressy Béni és Jókainé Laborfalvy Róza síremlékét is. A II. világháború idején a sírkőüzem tönkrement, de a kúria 1945 után is a családé maradt, aminek köszönhetően a régi berendezési tárgyak és családi portrék a mai napig megmaradtak. A jelenleg Lábatlan önkormányzatának tulajdonában lévő kúriát 2003-ban felújították és közösségi házzá alakították át.
A 19. század elején épült kúria első tulajdonosa Sziklay Lajos hadnagy volt, aki a 1848-49-es szabadságharcban a 19. honvédzászlóajban harcolt. Az épület mellé messze földön híres parkot telepítettek, melyben számos növényritkaság volt megtalálható. A Dunáig lenyúló, de annak szintjénél magasabb kertbe sziklacsoportokat helyeztek el, melyek tetejére fákat ültettek. Épült egy sziklavár is, melyre ágyukat raktak, a belsejébe pedig kanyargós járatok kerültek, mely utóbbin végighaladva a csodálatos dunai panoráma felé néző vártetőre lehetett eljutni. A kúriát a II. világháború után nem államosították, a Tulassay család tulajdonába maradt, akikhez dr. Tulassay József beházasodásával került a birtok.
Heckenast Gusztáv pesti könyvkiadó, könyvkereskedő és nyomdatulajdonos a szabadságharc bukása után, 1851-ben vásárolt területeket és két házat Pilismaróton, ugyanis a Bach-korszakban vidéken zavartalanabbul folyhatott a társasági élet, mint Pesten. Az akkori művészvilág igen jelentős tagjai látogattak el vendégségbe a kiadóhoz, többek között Fáy András, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Vajda János, Zilahy Károly és Bajza József is megfordult a településen.
Heckenast 1860 körül építtette új, romantikus stílusú kúriáját a pesti Vigadót is tervező Feszi Frigyessel. Helyi legendák szerint a villa pincéjében titkos nyomdát rendeztek be, melyben kompromittáló tartalmú könyveket nyomtak. Sajnos a szóbeszédeknek nincs sok történelmi alapjuk az épület építési ideje miatt. A kúria az 1880-as évek elején a Zichy nővérekhez került, kiknek halála után a hozzá tartozó díszkerttel együtt a Magyar Katolikus Vallásalap tulajdona lett. 1945 után a Pilisi Erdőgazdaság erdészháznak használta, a pincéjében éveken át Konyorcsik János Munkácsy-díjas szobrászművész állandó kiállítása volt látható. Jelenleg a villa a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonaként áll teljesen üresen.
A rokokó díszítőelemekkel rendelkező, klasszicizáló késő-barokk stílusú kúria az 1760-as években épült a Sissay család megbízásából. 1827-ben az egész település a család kezébe került, ekkor összesen 118-an lakták a birtokot. A 20. század elejére a süttői uradalom már 1654 katasztrális hold méretű volt, ugyanis tartoztak hozzá bikolpusztai, piszkei és lábatlani birtoktestek is. Az 1948-as kisajátításig a kúriát a Radvánszky család lakta, akikhez 1920-ban került. A II. világháború után az épület a Süttői Állami Gazdaság Bikolpuszta tulajdona lett, melynek egyik vezetője szétverette a kúria dísztermében álló köcsög formájú majolikakályhát (a munkások erre csak akkor voltak hajlandóak, amikor kirúgással fenyegették őket). A rendszerváltáskor Süttőé lett az épület, ami 1992-2001 között fel lett újítva, miután egy magánszemély megvásárolta azt.
A Gerecse-hegy aljánál álló kastélyt 1935-ben építtette pihenőhelynek és nyaralónak Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Az épület terveit a hercegprímás útmutatásai alapján dr. Fábián Gábor építész készítette. A kastély alapjául azokat a hasábköveket használták, melyeket eredetileg a Bazilika építésekor faragtak ki, de nem kerültek felhasználásra, és évekig a hegy aljában lévő bányában pihentek. A II. világháború idején a rezidenciát elvették Mindszenty József hercegprímástól Szálasi Ferenc utasítására, és ki is fosztották. 1945 után a Fővárosi Tanács gyermeküdülőt helyezett el az épületben. Az 1990-es évek közepén visszakerült az egyház tulajdonába az épület, mely a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium kezelésében áll jelenleg. A ferencesek 2000-ben felújították a kúriát és erdei iskolát, diáküdülőt és táborokat üzemeltetnek benne.
Pontos építési idejét nem ismerni, de az már biztos, hogy a 13. században már létezett az épület, ugyanis az udvarán akkoriban épült meg az Árpád-kori templom, mely egészen a 18. századig állt. A kastély parkjának területén lakóházakat és az első szobi iskolát, az "oskolát" húzták fel, mely épületeket az egyre nagyobb vagyonnal rendelkező Luczenbacher-família vásárolta meg. A neobarokk stílust magán viselő kastély 1904-07 között készült el, tervezője Alpár István volt. A kastély 1930-50 között a lazarista rendé volt, mely tulajdonába a rendszerváltás után vissza került az épület, és jelenleg gimnáziumot működtetnek benne.
Eggenhoffer Ernő építész az az 1900-as évek elején vásárolt területet Táton, mely az Esztergom Főegyházmegyei Papnevelde és az Esztergomi Főkáptalan birtoka volt. A családnak több tagja is hírnevet szerzett: Eggenhoffer Gyula 1896-ban a vármegye bizottsági tagja volt, Dr. Eggenhoffer Béla Esztergomban kórházigazgató, sebész főorvos volt, Eggenhoffer Dezső okleveles gépészmérnök pedig a Hercegprímási Mésztelepek és Terméskőbányák tulajdonosaként vált híressé. A kisajátítás után 1952-53-ban községháza, utána egészen 1982-ig a nagyközségi tanács működött az épületben. Utána két cég is letelepedett a kúriában, az utolsó információk szerint rehabilitációs foglalkoztatóként gépalkatrészeket szereltek össze benne.
Források:
Virág Zsolt – Magyar Kastélylexikon, Komárom-Esztergom megye kastélyai és kúriái
szob.hu, wikipédia,
Ha már kúriák - azt nem tudja valaki, hogy a Kis-Kúria hegy miről is kapta pontosan a nevét?