Július 18-án helyezik végső nyugalomra Baróti István orgonaművészt
Egyház
2014. júl. 4.

<p style="text-align: justify;">Július 18-án helyezik végső nyugalomra Baróti István nemzetközi hírű orgonaművész hamvait az esztergomi bazilika altemplomában lévő urnatemetőben.</p>

Fotó: Thaler Tamás - Wikipédia

A Baróti István építette orgonán július 18-án 16 órától zenés áhítatot tartanak tanítványai, 17 órakor pedig gyászmisét tartanak az elhunyt orgonaművész lelki üdvéért az Esztergomi Főszékesegyházban. A szentmisét és a beszentelést követően helyezik Baróti István hamvait örök nyugalomra - közölte a főszékesegyház

Az altemplomban virág és koszorú nem helyezhető el, ezért a gyászolók az erre szánt összeggel hozzájárulhatnak az orgonához legutóbb beszerzett sípok beépítéséhez.

 

Baróti István Csíkszentdomokoson született 1940-ben. Orgonaművész-tanári oklevelét 1967-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a budapesti Járdányi Pál Zeneiskolában négy évtizedes tanári munkássága alatt orgonisták nemzedékeit nevelte fel.

 

Az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán 1980-tól, majd 1992-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán is tanított. Az esztergomi főszékesegyház orgonistája és karnagya volt 1975 óta, ő tervezte a bazilika újjáépülő orgonáját.

 

Orgonaművészként Liszt Ferenc vallási témájú műveinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi tolmácsolója. Repertoárján szerepelt Liszt összes orgonaműve, a zeneszerző Funerailles című zongoraművéből orgonaátiratot készített.

 

 Orgonaszakértőként 1985 és 1988 között részt vett Magyarország orgonáinak teljes felmérésében és számos orgona tervezésében. Az esztergomi bazilika orgonájának folyamatban lévő felújítása mellett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája hangképének, diszpozíciójának tervezője, építésének művészeti szakértője volt.

 

Baróti István június 23-án hunyt el.

 

/MTI/

(forrás)