Biztonságos utat Piliscsabára!
Közélet
2014. jún. 20.

<p style="text-align: justify;">A sérülésekkel járó közlekedési balesetek száma az elmúlt évek során országosan emelkedett, valamint a balesetek kimenetele is súlyosbodott. Gáspár Csaba, Piliscsaba polgármestere szerint ez a tendencia jellemzi a település környékén a 10-es utat is. Ezen pedig mind a városban lakók, mind az azon áthajtók érdekében változtatni kell.</p>

A június 18-i, halálos áldozattal járó baleset után a város önkormányzata és az Együtt a Holnapunkért Egyesület közösen vette fel a kapcsolatot a Pilisvörösvári Rendőrőrssel, a Magyar Közút NZrt.-vel és a Piliscsabai Polgárőrséggel a baleseti gócpontok elemzése céljából. A súlyos és halálos balesetek megelőzése érdekében a közlekedésbiztonságban járatos szakemberek feladata lesz a veszélyes útszakaszok megvizsgálása és azok biztonságosabbá tételére tervek kidolgozása.

 

A jövőbeni biztonságos közlekedés érdekében emellett aláírásokat is gyűjtenek az alábbi helyeken és időpontokon:

 

 Csaba Napon a hivatali pavilonnál

- 2014. július 4-től a a Piliscsabai Polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, valamint

- 2014. július 8., kedd 16:00-20:00 Coop áruház előtt,

- 2014. július 10., csütörtök, 16:00-20:00, MCM Élelmiszerbolt előtt

(forrás)