Emléktáblát avatnak Meszéna Jolán tiszteletére
Helytörténet
2014. márc. 10.

<p style="text-align: justify;">Március 29-én, szombaton 11 órakor márványemléktáblát avatnak fel Meszéna Jolán (1895-1994) karizmatikus tanárnő tiszteletére a Meszéna házon (Esztergom, Bottyán János u. 5.). Az avatáson beszédet mond Dr. Boda László, nemzetközi tekintélyű teológus-professzor.</p>

Meszéna Jolán 1895. december 23-án született Esztergomban. A hat osztályos elemi után a Szatmári Irgalmas Nővérek négyosztályos polgári iskolájába járt, majd a kétéves óvónőképzőben tanult. A tanítóképző főiskolát a pesti, nagyhírű Ranolder Intézetben végezte el. Először Kéménden volt tanyasi tanítónő, ahol rokona, Etter Gyula, saját pénzből rendezett be a tanyán egy termet iskolának. Etter Gyula halála után Torontálkeresztesen tanított négy évig, de mivel nem tette le a román nyelvvizsgát, később nem taníthatott Romániában. Ekkor hazatért Esztergomba, a szülői házba. Egy évig a Szent Tamás-hegyen működő árvaházban dolgozott, majd a hatosztályos elemi iskolában – a mai Petőfi iskola – tanított 1948-ig. A diákok számára különfoglalkozásokat, kirándulásokat, nemegyszer színielőadásokat, játékokat szervezett. A diákokat az iskola végeztével is egybetartotta, így lehet, hogy sokan a „mindenki tanító nénije” megtisztelő elnevezéssel illették, mások egyszerűen csak Joci néniként emlegették. 1948-ban, ereje teljében, 53 évesen kellett távoznia az oktatásból, a kommunista hatalom szemében az volt a „bűne”, hogy nem írta alá a Mindszenty József bíboros elítélését követelő iratot. Ezt követően Bottyán János utcai családi házát is államosították, és a hatalmas ingatlan egyetlen szobából álló, komfort nélküli lakásrészébe költöztették. Itt élt haláláig, 44 éven át. Sorsát nehezítette, hogy évekig nyugdíjat sem kapott, az ismerős családok látták vendégül ebédre, és ajándékozták meg ruhával, tüzelővel, szükséges dolgokkal. Ő cserébe felajánlotta segítségét – mosás, vasalás, takarítás – a sokgyermekes családoknak.

 

A Belvárosi plébánián irodai munkával is hozzájárult az egyház épüléséhez. Nagyhatású pedagógia tevékenységét, melyet bátran nevezhetünk a „József Attila-i értelemben” középfokú néptanítóságnak, a nehéz körülmények ellenére tovább folytatta. Szerény állapotban lévő lakásán számtalan diák fordult meg hittanóráin, melyeket a korszak egyházellenességétől függetlenül rendszeresen megtartott. Vezette az iparos leányok Mária-kongregációját, vasárnap délutánonként lakásán tartotta ezeket a foglalkozásokat. Nagy műveltségén és személyes példáján keresztül életbölcseletet, keresztény irányelveket adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Otthonában – melyet sokan a „békesség szigetének” neveztek – nem csak tanítványai, barátai, de az egyház több vezetője is „elzarándokolt”, hogy töltekezzék. Széleskörű irodalmi, filozófiai, történelmi és természettudományos műveltséggel rendelkezett, amit haláláig naprakészen továbbfejlesztett és továbbadott. Ezt szolgálta értékes könyvtára is, amely mindig nyitva állt látogatói előtt. Mosolygós, vidám és elégedett volt, akik ismerték, boldog embernek tartották, ezt sugározta az egész városra. Rubintdiplomáját az esztergomi főiskolán vette át 95 éves korában. (esztergom.hu)

 

(forrás)