A Strigonium vezérigazgatójának beszámolója
Gazdaság
2014. febr. 23.

<p>A képviselő-testület csütörtöki ülésén tárgyalta a Strigonium Zrt. októberben kinevezett új vezérigazgatójának beszámolóját az elmúlt 4 hónapban történtekről. A beszámolót a képviselők nem fogadták el, Tétényi és Meggyes is ellene szavazott. A beszámolót az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.</p>

 

 

Vezérigazgatói beszámoló

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

Esztergom Város Képviselő-testületének 425/2013. (X.18.) öh.határozata szerint 2013. október 18. napjától látom el a Strigonium Zrt vezérigazgatói teendőit.

A vezérigazgatói átadás-átvételre 2013. október 21-én került sor. Az átadás-átvételi eljárást és jegyzőkönyvet a Strigonium Zrt felügyelő bizottsága 2013. november 19-én napirendjére tűzte, annak terjedelmére tekintettel érdemi tárgyalását egy későbbi időpontra halasztotta.

Komoly hangsúlyt fektettem arra, hogy a cégcsoport dolgozóival személyesen beszélgessek, mindenkivel megismerkedjek. Minden cégünk telephelyére és működési területére személyesen látogattam el (Ingatlankezelő Kft, Zöld Út Kft, Kegyeleti kft- temetőket is beleértve), az ügyvezetők mellett minden munkatárssal találkoztam.

A cégcsoport üzleti folyamatait áttekintve látható volt, hogy a komoly nehézségekkel terhelt Zrt-t és tagvállalatait egységes irányítási rendszer kialakításával hatékonyabbá kell szervezni, úgy hogy a tulajdonosi akarattal egyezően az esztergomiak szolgálatát láthassuk el.

A rendkívül kiélezett likviditási helyzetünk javítása érdekében a 6-1066/2013/STR/2. vezérigazgatói utasításban 2013. október 25-én elrendeltem, hogy minden 50.000 Ft feletti kifizetést és kötelezettségvállalást a Strigonium Zrt-vel egyeztetni szükséges. Az utasítás teljesítéséért felelősek: a tagvállalatok ügyvezetői.

A pénzügyi folyamatok zárt rendszerének kialakítása szükségessé tette belső szabályozás készítését. A szabályozásról belső képzést tartottam 2013. november 5-én, amelynek vetítéses előadási anyagát jelen beszámolómhoz csatoltam. (1. sz. melléklet)
Az előírások betartásáért felelősek: a tagvállalatok ügyvezetői.

Technikai tisztázás érdekében elrendeltem a Strigonium Zrt összes bélyegzőjének bevonását és új bélyegzők készítését és bevezetését. Ezen túl minden számla és bizonylat formai és szakmai igazolás után kerülhet utalványozásra és kifizetésre.

A készpénzforgalmat drasztikusan csökkentettem. Pénzügyi folyamatoknak elsősorban a bankszámlákon kell bonyolódniuk, amely így elősegíti az átláthatóságot és csökkenti/megakadályozza az esetleges hibalehetőségeket, vagy akár utalványozás nélküli összegek kifizetését.

Megszüntettem a korábbi vezérigazgatói, személyes használatú bankkártyákat. Nincs rá szükség. Gyakorlatilag minden pénzügyi tranzakció átutalással történik, még a postaköltségeinket is így rendezzük.

Elrendeltem a cégcsoport egészére, hogy – a korábbi gyakorlattal ellentétben – a helyi adó tartozásaikat haladéktalanul egyenlítsék ki. Személyesen ellenőriztem, hogy ezek az utalások megtörténjenek még 2013. november elején. Ezen intézkedésnek köszönhetően –információim szerint – jelenleg a cégcsoport egyetlen tagjának sincs helyi adó tartozása Esztergom Város Önkormányzata felé.

2013. november 12-én újabb belső képzésre került sor, amelyet a tagvállalataink ügyvezetői és érintett munkatársai részére készítettem elő és tartottam meg. Ezen a napon a 2014. évi üzleti tervek elkészítésére, annak szerkezetére és tartalmára világítottam rá. (A vetítéses előadásom anyagát a 2. sz. melléklet tartalmazza.)

A tagvállalatok részéről az első körben beadásra került üzleti tervek egyik cég esetében sem voltak elfogadhatóak, azok sem formailag, sem tartalmilag nem feleltek meg a követelményeknek. Az átdolgozott üzleti tervek készülnek, szándékunk szerint hamarosan lezárásra kerülhetnek. Ez képezheti az alapját a Strigonium Zrt 2014. évi üzleti tervének, valamint a városi költségvetési rendeletnek is.

Már belépésemkor tapasztaltam, hogy a belső kontrolling terület ellátatlan volt, nem volt semmiféle ellenőrzési tevékenység. Annak érdekében, hogy a tagvállalati folyamatok is transzparensé válhassanak kontrolling igazgatót, valamint jogi referenst bíztam meg a feladattal. Elsősorban a tagvállalatok folyamatainak, valamint a Strigonium Zrt folyamatainak pénzügyi-gazdasági és jogi ellenőrzését végzik.

A főkönyvelői munkaszerződés közös megegyezéssel megszűnt 2014. január 23-án.

A korábban fénymásolásra alkalmazott személy megbízási szerződése lejárt 2013.12.31. napjával (még az előző vezérigazgató bízta meg). Tekintettel arra, hogy ezt a tevékenységet a többi munkatársunk munkaköre is tartalmazta, ezért ezen szerződés megszűnése is költségmegtakarítással járt.

Számtalan rendezetlen jogi ügy fennállását tapasztaltam, az ügyek állása és megoldása sok esetben kérdőjeles és átláthatatlan volt. Az anyavállalaton kívül a tagvállalatok is alkalmaztak ügyvédeket, nem ismert, hogy milyen okból és célból.
Ezen a területen határozott lépéseket tettünk. A korábbi számos szerződés helyett összesen két ügyvédi irodával kötöttünk megbízási szerződést. A megbízási szerződések – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem 10-20 ezer forintos óradíjakért és kiszállási díjakért, hanem havi fix összegben kerültek meghatározásra. Az egyik iroda feladata a teljes céges ügyvitel: szerződések előkészítése, munkaügyek, cégjogi eljárások stb. A másik iroda feladata az összes peres ügyünk megoldása. Ez utóbbi esetben arra kértem az irodát, hogy minden folyamatban lévő pert lehetőség szerint minél gyorsabban és hatékonyabban oldjunk meg. Amennyiben lehet, peren kívül, amennyiben nem lehet, a perben jussunk megegyezésre.

Jelen információk szerint a velünk szemben indított több mint 13 peres eljárásunk mára csupán 4 eljárásra csökkent. Minden ügy a Strigonium Zrt, vagy tagvállalatainak sikerével zárult le.

2013. november 19-én felvettem a kapcsolatot a Mahart-Passnave Kft-vel, mint az Esztergom-Mahart Kft kisebbségi tulajdonosával. Megegyeztünk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést, hogy a közös tulajdonunkban lévő társaság hatékonyságát növeljük.

2013. december 1-től a romániai vargyasi ingatlan működtetésére létrehozott Esztergom s.r.l. élén változás történt. A román törvények előírják, hogy a változást követő 15 napon belül a szükséges cégbírósági átvezetéseket be kell nyújtani. Annak érdekében, hogy az ottani helyzet tisztázódjon haladéktalanul a helyszínre utaztunk az új ügyvezetővel és a felügyelő bizottság jogi végzettségű tagjával. A cégbírósági eljárásokat megindítottuk, amelyek eredményeként a bejegyzések már megtörténtek.
Felvettük a kapcsolatot a vargyasi polgármesterrel. Kiderült, hogy az Esztergom Városát terhelő ingatlanadót közel 3 éve Esztergom nem fizeti meg a falunak.

Felvettük a kapcsolatot Kovászna Megye Közgyűlésének elnökével és alelnökével. Az urak rendkívüli módon szívükön viselik az ingatlan sorsát. Megbeszéltük, hogy ezentúl a kapcsolatot tartjuk és a közös kapcsolódási pontok vonatkozásában egyeztetünk, hogy a későbbi döntések mindenki megelégedésére szolgáljanak.

A napokban sikerült felvenni a személyes kapcsolatot Daniel Polixenával, akinek testvérével együtt használati joga van az ingatlan egy részén. Együttműködéséről biztosított bennünket. Megbeszéltük, hogy az információkat ezen túl folyamatosan megosztjuk egymással, hiszen ők is és mi is érdekeltek vagyunk az ingatlan további sorsát illetően.

A romániai cégünk rendkívül rossz anyagi helyzetben van, az elmaradt támogatási összegek miatt. (A cégnek jelenleg a bankban nincs pénze.)
Az a romániai házaspár, aki gondoskodik az ingatlanról nem kapott fizetést sem januárban, sem februárban. Veszélyben van a város vagyona a támogatások további elmaradása és a kötelezettségek nem teljesítése esetén.

A Képviselő-testület – az előző könyvvizsgáló lemondása miatt – új könyvvizsgáló társaságot bízott meg. A könyvvizsgálók a megbízásuk utána gyakorlatilag azonnal rendkívül alapos munkába kezdtek. Ennek nyomán a nyilvántartásaink, kimutatásaink a jogszabályoknak megfelelő formában és tartalommal fognak elkészülni a 2013. év zárása kapcsán.

A cégcsoport reorganizációja elengedhetetlen. A mintegy 21 cégből 7 cég működik jelenleg. A cégcsoport optimalizálása és átalakítása érdekében megbízást kapott egy szakértő társaság, hogy elvégezzék a cégek teljes átvilágítását. Mélyinterjúkat készítettek és megfogalmazták az átalakítás lépéseit. A szakértői anyag alapján a 21 cégből a 7 céggé alakítást megkezdjük.
Két társaság végelszámolása folyamatban van a Képviselő-testületi döntéssel egyezően: az Esztergompont Kft és a Településfejlesztési és Projektkoordináció Kft.

Felvettem a kapcsolatot az Esztergomban működő alábbi szervezetekkel: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Járási Hivatal, Klebersberg Intézményfenntartó Központ.

A Képviselő-testület döntéseit követően az ügyvezető változások után, ügyvédi jelenlét mellett az átadás-átvételi eljárások megtörténtek, a jegyzőkönyvek felvételre kerültek.

Megkezdtük a Strigonium Zrt követeléseinek beszedését, egyes tételek 2010. óta nem kerültek érvényesítésre. A fizetési felszólításokat kiküldtük. Többen azonban ennek ellenére sem egyenlítették ki tartozásaikat, ezért ezeknél a személyeknél elindítottuk az ügyvédi behajtásokat, végrehajtásokat.

Jelen beszámolómat a transzparens működés megvalósulása érdekében nyilvánosságra hozom. Ezt követően minden hónapban havi összefoglalót teszek közzé, amelyben tájékoztatom az esztergomiakat a Strigonium Zrt működéséről és eseményeiről.

Esztergom, 2014. február 7.

Hendrik Krisztina
vezérigazgató

(forrás)