A Művelődési Házban gyűlne a Jobbik

A Művelődési Házban gyűlne a Jobbik

2014. 01. 31. 11:42

Gál Tamás, az MSZP esztergomi elnöke nyílt levélben kérdezte Tétényi Éva polgármestert arról, hogyan kívánja megakadályozni, hogy a Jobbik politikai rendezvényt tarthasson a város (volt) zsinagógájában. - olvasható az Index írásában.

„A tudomásomra jutott, hogy a Jobbik az esztergomi zsinagógában 2014. február 14-én politikai rendezvényt kíván tartani! A holokauszt áldozatai emlékének, a túlélők érzelmeinek méltatlan, rút és cinikus megcsúfolása a rendezvény színhelyének megválasztása!” – kezdi levelét Gál.

 

Esztergom egyetlen zsinagógáját a második világháború óta már nem zsinagógaként használják, 2006-ban vette meg az önkormányzat, azóta művelődési házként, konferenciateremként működik.

 

Váczy- Hübschl István, Tétényi Éva kabinetfőnöke az internetes portál megkeresésére elmondta: „A város polgármestere közvetlenül nem szólhat bele a művelődési ház működésébe. Erre a képviselő-testületnek lenne hatásköre, amely viszont fideszes többségű, így döntő szava a Fidesz-frakciónak lehet.”

 

Maronka Csilla, a Művelődési Ház ügyvezetője pedig azt mondta az Indexnek, hogy az épületben működő kamaratermet rendszeresen kiadják rendezvényekre, ezzel termelve meg az intézmény bevételének egy részét. Elmondása szerint az épületben már Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és fideszes politikusok is tartottak lakossági fórumot.

 

A teljes írás ide kattintva olvasható.

 

 /Fotó: MTI - Kovács Attila/

2014. 02. 01. 15:40

"Új seprő jól seper."...Nem biztos! Miért kellene megakadályozni, hogy a Jobbik programjára kíváncsi, ide adót fizető polgár meghallgassa azt a város művelődési házában?! Akit érdekelt, 2010-ben meghallgatta a fűtetlen, lelakott, csak erre az alkalomra megnyitott "zöld házban" is. Még be sem érkezett, de már diktálni akar Gál Tamás úr?!

 

2014. 01. 31. 22:28

Gál Tamás megint elmondta. ...

Természetesen neki, mint az MSZP pártkatonájának meg is van a megfelelő erkölcsi iránytűje az itélkezéshez, hogy mi vállalható. Kommunistákból átvedlett kapitalisták. 

Úgy tűnik a kettő között könnyű az átjárás. A gátlástalan kifosztás, valódi értékeken való átgázolás  jellemző mindkettőre. 

A FIDESZ-nek meg a ugye nemzeti oldal eljátszása szerep jutott, ami egyre nehezebben megy nekik.  

Szeretnék egy idézetet leirni Bogár Lászlótól.:

'A hagyományos világban élő ember évezredeken keresztül minden tudását és információját saját tapasztalatból szerezte meg. Ott éldegélt a falujában, amelyet többnyire el sem hagyott egész életében, és így a lét számára közvetlenül átélhető volt.
A modernitás azonban drámai módon átrajzolta ezeket a viszonyokat. A ma embere, anélkül, hogy erről sejtelme volna, szinte minden (vélt!) tudását közvetítőn keresztül szerzi meg.'...

Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, ez annyira igaz, hogy a ma embere saját megélt, átélt  tapasztalatát, ( vegyük itt akár az elmúlt 25 évet, vagy menjünk vissza a szovjet megszállásig) aláveti a 'közvetitőnek'. Innentől kezdve, ne csodálkozzunk semmin.