Bántalmazás és rablás a buszmegállóban
Bulvár
2014. jan. 27.

<p style="text-align: justify;">Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 23 éves tokodaltárói nő ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 23-án a Bajcsy-Zsilinszky út – Imaház utca kereszteződésében lévő buszmegállóban bántalmazott egy helybéli nőt és elvette pénzét. </p>

A gyanúsított először kérte, majd követelte a pénzt. Miután a sértett nem adta értékeit, erőszakhoz folyamodott. A pénz megszerzését követően a tettes elmenekült a helyszínről. A sértett a rendőröket hívta segítségül, akik 10 perc alatt elfogták F. V-t. A nő egy lakatlan épületben húzta meg magát, ott találták meg az egyenruhások. Előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra és átadták a nyomozóknak, akik gyanúsítottként hallgatták ki. F. V. tagadta a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a gyanúsítottat 2014. január 24-én őrizetbe vette, a bíróság pedig még aznap előzetes letartóztatásban helyezte.

 

/KEMRFK/

 

(forrás)