Csökkent a munkanélküliek száma a megyében
Gazdaság
2014. jan. 20.

<p style="text-align: justify;">A gazdaságilag aktív népesség 6,7 százaléka volt munkanélküli Komárom-Esztergom megyében 2013 decemberében, ez az érték a rendszerváltás óta most a legalacsonyabb - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.</p>

Czunyiné Bertalan Judit elmondta, a megye fő munkaerő-piaci mutatói az egy évvel korábbiakhoz képest is kedvezően alakultak, a nyilvántartott álláskeresők száma 30 százalékkal, 4379 fővel csökkent, amely a teljes aktív népességre vonatkoztatva 2,9 százalékpontos mérséklődésnek felel meg. A korábban bejelentett, érvényes munkaerőigényekkel együtt decemberben 4434 állásajánlat szerepelt a megyei kirendeltségek kínálatában, az álláskeresők száma nem érte el a 10 ezer főt.

 

 A munkanélküliség legerősebben a volt dorogi kistérséget érinti, 7,9 százalékos mutatóval, míg az állástalanok aránya a komáromi kistérségben a legalacsonyabb, 5,6 százalékos.  A kormánymegbízott hozzátette, a megyében már megtörtént és tervezett, nagyobb ipari fejlesztések mintegy 650 új munkahely megjelenését jelentik 2014 végéig. Emellett a munkaügyi központ kiemelt munkáltatói kapcsolattartókat, állásügynököket foglalkoztat kisebb létszámigények feltárására. Tevékenységükkel 2012-ben 3320, 2013-ban 5037 álláshelyet tártak fel.

 

Hajasné Hertelendi Valéria, a megyei munkaügyi központ igazgatója ismertette, hogy a napokban hat helyszínen tartanak munkáltatói fórumot, ahol a megye mikro-, kis- és középvállalkozásait tájékoztatják az aktuális támogatásokról és a pályázati lehetőségekről.

 

/MTI/

/Kép: Dilbert/

(forrás)