Izgalmas meccsek a Sportcsarnokban
Sport
2013. dec. 17.

<p style="text-align: justify;">Nemrégiben zajlott le az ötödik, Osvald Béláról elnevezett, 10-11 éves gyerekeknek szervezett kupa, és a szintén ötödik alkalommal tartott Winkler torna a Pézsa Tibor Sportcsarnokban.</p>

Az V. Osvald-kupa izgalmai

 

Osvald Bála az 50-60-70-es évek kiemelkedő esztergomi csatára, aki az aktív pályafutása után évtizedekig edzőként szolgálta a város labdarúgását, játékosok százait kinevelve. Legendás módszereit még ma is sokan emlegetik. Szerencsére jó egészségnek örvend, és jelenlétével megtisztelte a rendezvényt, végig szurkolta az egész napot.

 

9 csapat nevezett be az idei rendezvényre, akiket a szervezők 3x3-as csoportba sorsoltak.

 

A csoportküzdelmek során már nagyjából kikristályosodtak az erőviszonyok, bár a legelső mérkőzés egyből nagy meglepetéssel zárult, hiszen a Pilismarót 2 – 2-őt játszott a jóval esélyesebb Esztergom ellen. Igaz az Esztergom ennek ellenére bejutott a döntőbe az A csoport megnyerésével.

 

A B csoportban a Győrújfalu II. kiemelkedett a csapatok közül, még gólt sem kaptak a két mérkőzésen, úgy jutottak a döntőbe. Itt a szakemberek a Tatabányától többet vártak, mint a csoport harmadik helyét, bár utána két mérkőzést nyertek és lettek hetedikek, szereplésük talán így is csalódás. Szólni kell a Nyergeújfalu csapatáról is, akik nagyon ügyesen játszottak, pechjükre egy csoportba kerültek a Győrújfaluval, így nem lettek döntősök, viszont a negyedik helyet magabiztosan és megérdemelten szerezték meg.

 

A döntőben talán a várt eredmény született, hiszen a Győrújfalu folytatta menetelését és még gólt sem kapva nyerte meg teljesen megérdemelve a kupát. A Párkány egész nap jól játszott, bár a döntő mérkőzésen a Győrújfalu ellen a vereséget a szülők elég nehezen viselték, ennek ellenére a gyerekek megérdemelten lettek másodikak.

 

Az Esztergom harmadik helye is megsüvegelendő, főleg tudva azt, hogy több játékos is fiatalabb volt a korosztályos kiírásnál.

 

Bár nem minden szülő viselkedett sportszerűen, azért az Esztergom és a Győrújfalu szülői szurkolótábora óriási hangulatot varázsolt a Csariba, Ők minden dicséretet megérdemelnek.

 

A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező abbeli reményét fejezte ki, hogy a torna jól szolgálta a gyerekek fejlődését és a nézők, szurkolók egész nap jól szórakoztak.

 

A díjakat Osvald Bélán kívül a régi csapattársai adták át, úgy mint Markó Béla, Winkler János és Tarnóczi Imre.

  

Tatabányai siker az V. Winkler tornán

 Kilenc csapat nevezett be az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok által szervezett serdülő focitornára. A szervezők 3 x 3-as csoportot sorsoltak ki.

 

A csoportküzdelmek után a csoportok azonos helyezettjei alkottak új csoportokat, így minden csapat 4 – 4 mérkőzést játszott.

 

Rögtön az első mérkőzés meglepetéssel kezdődött, hiszen a Lábatlan megverte az Esztergom csapatát. Az egész napot figyelve nem is volt olyan nagy meglepetés, hiszen a Lábatlan végig ügyesen játszott és megérdemelten szerezte meg végül a második helyet.

 

A Tatabánya az egész tornán magabiztos teljesítményt nyújtott és három győzelemmel egy döntetlennel méltán nyerte meg a kupát.

 

A harmadik Dorog a csoportmérkőzéseken jó teljesítményt nyújtva jutott a döntőbe, ahol kikaptak a Lábatlantól viszont pontot raboltak a Tatabányától egyetlen csapatként a mai napon. A harmadik helyük megérdemelt.

 

A negyedik – hatodik helyért is nagyon színvonalas és jó mérkőzések zajlottak a két Esztergom és a Párkány között. Több néző és szakember szerint a három csapat közül bármelyik akár döntős is lehetett volna.

 

A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező méltatta Winkler János életútját, kiemelve azt, hogy János bácsi most 78 évesen is milyen jó egészségnek örvend. Hosszú és eredményes játékos pályafutása után évtizedekig edzőként is szolgálta Esztergom város labdarúgását.

 

A díjátadáson megjelentek Winkler János egykori csapattársai közül Osvald Béla és Tarnóczi Imre is.

 

 /FC Esztergom/

(forrás)