8 százalék alatt a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében
Közélet
2013. nov. 25.

<p style="text-align: justify;">Komárom-Esztergom megyében októberben folytatódott az álláskeresők számának nyolc hónapja tartó csökkenése, arányuk a hónap végén a megye gazdaságilag aktív népességének 7,8 százalékát tette ki - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója.</p>

Hajasné Hertelendi Valéria elmondta: az álláskeresők számának alakulásában főként a pályakezdők körében történt tíz százalékot meghaladó csökkenés volt meghatározó, ami május óta most először fordult elő.

 

A megye fő munkaerő-piaci mutatói az egy évvel korábbiakhoz képest is javultak: a nyilvántartott álláskeresők száma 945-tel lett kisebb, a relatív mutató értéke fél százalékponttal csökkent ez idő alatt.

 

A nyilvántartott álláskeresők állományából októberben 2313 ember került ki, akik csaknem harmadát közvetítés útján sikerült munkához juttatni. A sikeresen közvetített álláskeresők közül 241 embert normál álláshelyre vettek fel a fennmaradó 514 munkába helyezését a különböző támogatási lehetőségek, nagyobb részt a közfoglalkoztatási programok segítették.

 

/MTI/

(forrás)