Ismerős épületek a nagyvilágból
Helytörténet
2013. máj. 10.

<p>Az ember jártában-keltében rengeteg épülettel találkozik, ami ismerősnek tűnhet itthonról. Némelyikről nem titok, hogy az építész egy meglévő épület előtt akart tisztelegni, de vannak meglepő egybeesések is.</p>

Balra: Székesfehérvár, Prohászka-templom, jobbra: Esztergom, Kerektemplom

 

A Kerektemplomról mindenki tudja, hogy a római Pantheon mintájára készült. A legszembetűnőbb különbség a két épület között, hogy a mi templomunkon díszeleg két oldaltorony, a rómain pedig nincs ilyen. Legalábbis most nincs.

Ugynis a 17. század derekán VIII. Orbán pápa építtetett két hasonló tornyot a Pantheonra. Ezeket a "szamárfüleket", ahogy a népnyelv hívta csak 19. században távolították el, és még javában álltak, amikor 1828-ban megkezdték a Kerektemplom építését a korabeli, -szamárfüles- Pantheon mintájára. Ez tehát az oka, hogy a mi templomunkon még megtalálható, míg az eredetei tornyokat már eltávolították.

A fehérvári Prohászka-templom egy évszázaddal fiatalabb, mint a mi Szent Annánk, 1929 és 33 között épült a gigantikus épület. Közvetlen a püspök halála után fogtak hozzá a Pantheont mintázó templomnak. 52 méter magas, tehát jóval nagyobb, mint a mi 38 méteres, Rudnay által építtetett templomunk. Itt meg kell említeni, hogy az esztergomi templom szolgálhatott építészeti előzményként a balatonfüredi Kerektemplom számára is.

 

A fenti képen Hollandia ötödik leglátogatottabb múzeuma, a NEMO látható. Az 1997-ben elkészült, hajót formázó épület nyugatról fotózva megszólalásig hasonlít a mi 2005-ben átadott élményfürdőnkre. Előbbit az olasz Renzo Piano, az utóbbit a Finta Stúdió tervezte. Nem csak formájában, de színvilágban is megdöbbentő a hasonlóság.

 

A következő építmény elég kézenfekvő a felsorolásban. Első ránézésre nem mindig lehet megmondani, hogy a komáromi Erzsébet híd, vagy az esztergomi Mária Valéria híd van a képen. A hasonlóság azért sem meglepő, mert az 1891-ben épített komáromi híd tervezője is Feketeházy János volt.

2001-ben a Mária Valéria híd pillérjeit megemelték a szlovák fél kérésére, ekkor a híd íves lett. A komáromi viszont most is olyan egyenes, mint 120 éve.

 forrás: panoramio.com

Végül egy mini esztergomi bazilika, a budapesti Rezső téri, vagy Magyarok Nagyasszonya-templom. Több évtizedes gyűjtés után 1924-ben rakták le az alapkövét, de az építkezés ténylegesen csak öt évvel később indult meg. Serédi Jusztinián hercegprímás 1931-ben szentelte fel.

forrás: Magyar Kurír

forrás: legifoto.com

(forrás)