Átkelő épül Lábatlan és Karva között
Gazdaság
2012. szept. 18.

<p>Megkezdődött egy révátkelő építése a Komárom-Esztergom megyei Lábatlan és a Duna túlpartján található szlovákiai Karva között - mondta el a polgármester kedden az MTI-nek.</p>

Dinnyés István (független) tájékoztatása szerint a beruházás részeként mindkét településen elkészül egy úszó móló, melyhez kiköthetnek a Dunán közlekedő hajók, valamint felújítják a Karva tulajdonában lévő kisebb hajót, mely a két település közti átkelést teszi lehetővé.
Az úszómű létrehozása mellett Lábatlanon meg kell építeni a létesítményhez vezető utat, parkolót és járdát. A fejlesztésre még 2008-ban nyert a város 133 millió forintot, öt százalék önrész biztosítása mellett. A szerződéskötésre 2011-ben került sor.
A kikötők átadását 2013 április végére tervezik - mondta el a polgármester.

MTI

(forrás)