Tétényi Éva: hamarosan elfogy Esztergom pénze
Közélet
2012. szept. 6.

<p>Az esztergomi önkormányzat számláin jelenleg annyi pénz van, hogy a segélyeket ki lehet fizetni. Az iparűzési adóból származó tízmillió forint körüli összegen felül az önkormányzatnak még néhány millió forintja van - mondta Tétényi Éva a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A független polgármester idézte a könyvvizsgáló véleményét, aki szerint a városnak finanszírozási gondjai lesznek a második félévben.</p>

A polgármester a városi költségvetés első féléves előirányzatainak teljesítéséről elmondta, a hatósági bevételek meghaladták a tervezettet, ingatlaneladásokból ugyanakkor nem származott számottevő bevétele az önkormányzatnak. A korábbi testületi ülésen a képviselő-testület egyhangúlag megszavazta, hogy a nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak a város elleni állami inkasszó felfüggesztéséért. A minisztérium válaszában közölte, hogy a tárca vezetőjének nem áll jogában az inkasszót felfüggeszteni. Tavaly decemberben az állam a város anyagi gondjai miatt átvette az esztergomi intézményeket, azonban az önkormányzattól inkasszóval leemeli ezen intézmények működtetési költségét, ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadták el. Tétényi Éva független polgármester a mostani ülésen újra kezdeményezte, hogy a testület, felterjesztési jogával élve, kérje a törvény módosítását, azaz a felfüggesztés helyett töröljék el az inkasszót. A testület többségét adó Fidesz-frakció nem vette az ülés napirendjére a polgármester kezdeményezését.

MTI

(forrás)