Tétényi: Az esztergomi költségvetés közös felelősségünk
Közélet
2012. márc. 3.

<p>A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a költségvetés tárgyalásakor felhívtam a figyelmet arra, hogy az Önkormányzatnak legkésőbb március 12-ig rendelkeznie kell elfogadható büdzsével. Ellenkező esetben az adatszolgáltatás elmulasztása miatt az állami normatívák felfüggesztésre kerülnek, ami a város tényleges működésképtelenségéhez vezethet. Az államháztartási törvény szigorúan fogalmaz, éppen ezért a képviselőknek a város működőképességének biztosítása érdekében a következő, március 9-i testületi ülésen döntést kell hozniuk.</p>

Mindenki számára világos, hogy Esztergom nem bír ki még egy olyan évet, amilyen a tavalyi volt. 2011-ben sok fontos dolog mellett nem volt fedezet a közterületek fenntartására, valamint a zöldfelületek és játszóterek gondozására sem. Eközben az adósságrendezésben vállalt kifizetések a városi intézmények működését lehetetlenítették el.

Az általam előkészített költségvetés-tervezetben számba véve a bevételeket és a kötelező adósságszolgálatot, szerényebb mértékben ugyan, mint 2010-ben, de biztosítható a város mindennapi működése. Ennek alapvető feltétele azonban, hogy az állam által átvett intézmények működését ne a város fizesse, mint ahogy az jelenleg a parlament által megszavazott központi költségvetésben szerepel. Remélem, hogy hamarosan megnyugtató megoldás születik az 1.118.700.000 forint biztosítására.

A Fidesz-frakcióval közös felelősségünk, hogy a város jövőjét építve, nem csak szóban, hanem tettekben is együttműködve fogadjuk el a 2012 évi költségvetést, amely így megfelel annak az európai uniós megállapodásnak, amelyet a héten írt alá Orbán Viktor. A mindenki számára elfogadható döntés meghozatalához a ma előkészített tervezetet véleményezésre átküldtem az esztergomi Fidesz-frakció vezetőjének, Steindl Balázsnak.

Esztergom, 2012. március 3.

Tétényi Éva

Esztergom, Esztergom-kertváros

és Pilisszentlélek polgármestere

(forrás)