<div>
<div>
<p>Politika, közéleti viszálykodás, pártok? Nem igazán, de ugyanúgy esztergomi jelenségekre keresünk választ. Nem annyira főáram, inkább kicsit underground; azonban hozzánk tartozik. Két testületi között egy kis szünetként talán ez is belefér a mindennapok folyásába. Lesz benne „szentistvánozás”, egy kis kultúra, a végén pedig saját szemszögből vélemény a városról. <em>Interjú</em></p>
</div>
</div>
Annak ellenére, hogy amatőr társulat, színvonalat szeretnének képviselni. Szívesen játszanak olyan darabokat, melyeket az ismeretségi körükből származó tehetségesebb fiatalok írnak. Tavaly a tavaszi félévben tizenkét előadásuk volt, egyik darabjukat háromszor játszották telt házzal az Aranytíz Kultúrházban. Közgazdasági szak és egyetemi színjátszás szimbiózisának lehetőségeiről beszélgettünk a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának színjátszó köreként működő Színlelde társulat művészeti vezetőjével, az esztergomi Szent István Gimnázium (ma sajnos még mindig Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola – a szerk.) egykori tanulójával, Mogyorósi Andorral.
Durzák Anna (a Szt. István Gimnázium volt ének és magyar tanára, a gimnáziumi énekkar és színkör vezetője.- a szerk.) tanárnővel hogy ismerkedtél meg? Mikor kezdett formálódni színjátszó éned?
Durzák Anna: 1989-ben lett a gimnázium tanára, ekkor kérte fel őt az akkori igazgató, Popovics György, hogy szervezze meg az iskolai színjátszókört. Ebben az évben szerveződött meg a gimnázium énekkara is, melynek alapítója szintén Durzák Anna tanárnő volt. Az évek folyamán többször felléptek az Esztergomi Várszínházban, így a millennium idején ők adták a várszínház évadnyitó előadását is. Irányításával az énekkar rendszeresen részt vett a Helikonon, a Dalos Ünnepen és az Éneklő Ifjúságon, illetve vendége volt több rangos kórustalálkozónak is.
(Fotó: Schindl Gabriella)
Durzák Anna tanárnővel már egészen kiskorom óta kapcsolatban vagyok. Látott már szerepelni az általános iskolában, később ezért is hívott meg a gimnáziumi színjátszókörbe; gondolta, hogy nem okozna nehézséget a szereplés, és szívesen fellépnék az általa rendezett darabokban
Az általános iskolai részvétel persze még nem volt annyira tudatos. Gondold el, hogy mennek a szerepkiosztások ilyen kisiskolás előadásokra! A tanárnő megkérdezi, hogy elvállalod-e, ha bólintasz rá, akkor a tiéd, még nem nézik annyira, hogy mennyi tehetséged van. De mindenképpen kellettek ezek a szereplések, hogy kialakuljon bennem az ambíció csírája, aminek tudatosulásához és továbbfejlesztéséhez nagyban hozzájárultak az „istvános” keretek, a gimnáziumi légkör, mely akkoriban kiemelten fontosnak tartotta, hogy fellépési lehetőséget vagy fotósok esetén kiállítási lehetőséget adjon a tehetséges, törekvő diákságának. Ebben nagy szerepe volt a tanároknak, többek között Durzák tanárnőnek is, akik felvállalták a szervezési munkákat, és biztatták diákjaikat a teljesítményre. Valahol itt, az iskola megtermékenyítő szellemében kezdett formálódni a színészet iránti érdeklődésem.
Örülnék, ha tudnál nekünk adni egy kis képet Durzák tanárnőről, hogy kicsit jobban megismerhessük az általa képviselt értékeket. Milyen mozzanatokat tartott nagyon fontosnak a próbák során?
A gimnáziumban már az első évben is kaptam egy kisebb szerepet. Ekkor ismerhettem meg Durzák tanárnőt rendezőként, azt, hogy hogyan is formálódnak meg irányítása alatt a darabok. Elsősorban azt tudnám megemlíteni, hogy nagyon figyel arra, hogy meglegyen a csapat, a színészek ismerjék egymást, és tudjanak együttműködni. Ezzel összefüggésben mondhatom, nála nemcsak az volt a lényeg, hogy elkészüljön az előadás, hanem hogy nekünk is jó legyen, mi is élvezzük közben az egész munkát. A célja pedig párosult egy nagyon jó szervezőkészséggel. Nyilván ő is hobbiból csinálta, hogy az iskolában működjön egy színpad, de ahhoz képest a legnagyobb odaadással a maximumot kihozta belőle. Beleélte magát, imádta a szervezést, és a legfontosabb, hogy a szívét is beletette, ami ránk is átragadt, mi is szerettük csinálni. Hogy is ne imádtuk volna, mikor ilyen meleg hangulat lengte be az egész folyamatot, ahogy megformáltuk a darabot!
Hogy kerültél bele a főiskolás színjátszásba?
A gólyatáborban figyeltem fel a Súgólya című kiadványban arra, hogy létezik egy társulat a főiskolán belül; ez volt a Színlelde. Korábban nem nagyon hallottam a munkájukról. Bár, mint mondtam, a színjáték folyamatosan jelen volt az életemben, de nem láttam reális esélyét annak, hogy ezt főiskolásként is folytatni tudom majd. Gazdasági szakra járok, s ide általában azért és azok jönnek, akik nem tudják eldönteni, hogy mi érdekli őket, illetve hogy mivel akarnak majd foglalkozni. Egyszóval nem tudnak mit kezdeni magukkal, de azért szeretnének továbbtanulni. Mivel azonban a matek és a történelem a felvételi tantárgy, vagyis ezt választják legtöbben, ez alapjában véve „kidobja” a közgáz szakot mint pótmegoldást. Így ezzel a tudással a fejemben szeptemberben rögtön elmentem a felvételire, s végül is elmondhatom az azóta eltelt idővel a hátam mögött, hogy egy nagyon jó társaságba csöppentem bele. Talán nem is lennék már külkeres, ha nincs a színjátszókör.
Hogyan tudnád definiálni az általad képviselt színjátszást?
Alternatív színjátszásként tudnám meghatározni. Van a hivatásos, és van ez. Sokan egyenrangúnak tartják a kettőt, de szerintem azért ez a megközelítés nem teljesen állja meg a helyét. A lényeges különbség a kétfajta attitűd között, hogy a hivatásos színjátszás az irodalmi műveket valahogy az élethez próbálja közelíteni, vagyis a mindennapokba próbálja azt betolni. Ezzel szemben az alternatív színház a mindennapokat próbálja meg irodalmi formákba helyezni, megkísérli az irodalomhoz közelebb hozni. Ezt valahol olvastam még régebben. De, ha ebből kell kiindulni, én valahogy a kettő között látom magunkat, mivel nem feltétlenül az a célunk, hogy az életre ráhúzzunk valami csuhát, ami, teszem azt, drámai, hanem maradnék a klasszikus művek előadásánál inkább.
Jelenleg milyen helyet töltesz be a Színlelde életében? Azért is használom az élet szót a társulattal összefüggésben, mivel az én elképzelésem szerint, ti egy szoros család lehettek együtt, s a tagok a próbákon kívül is együtt mozognak, esetleg szorosabb kapcsolatok is kialakulhatnak a csoporton belül. Hiszen a főiskolán a középiskolában megszokott osztályok nem léteznek, s óráról órára más emberekkel kerül kontaktba az ember, s nehezebb kialakulnia szorosabb barátságoknak, illetve baráti köröknek.
Elég nagy lendülettel vetettem bele magam a Színlelde munkájába, én voltam az egyik leglelkesebb. Aztán a harmadik év végére már a társulat elnöke lettem. Most ötödéves vagyok, vagyis már csak lábat lógatni járok a főiskolára, vagy éppen azért sem. Jelenleg művészeti vezető státuszban vagyok. Ez azt jelenti, hogy én rendezek, és a táborok szervezkedésében is jelen vagyok. A kérdésed másik részére térve pedig: igen, ezt jól látod. Főiskolás éveimben általában velük voltam, s hét közben is többször jártunk el együtt. Húsz fő körül mozog a kör létszáma, s ebből szorosabban tízen vagyunk együtt. Ők azok, akik a szervezésekben is mindig nagyobb részt vállalnak. Meg előfordult az is sokszor, hogy a kurzusainkat is közösen vettük fel.
Hol szoktatok fellépni? Milyen lehetőségeitek vannak?
Elsősorban az iskolában szoktunk fellépni. Van egy klubterem, vagy mellette, a kollégiumban. Itt tarjuk a nyilvános főpróbákat is, de a törzshelyünk a belvárosban található, a Zöld Macska Diákpince. Itt jóban vagyunk az üzemeltetőkkel, tulajdonképpen a Zöld Macska és még néhány ilyen hely befogadó színház számunkra. Itt a béreléssel sincs semmi gond, általában megegyezünk, hogy a bevétel bizonyos részét átengedjük a helynek. A Zöld Macska esetében még komoly bevételi forrás a fogyasztás is, mivel ez egy kávézó kinézetű valami, aminek a hátsó részében van maga a színházterem, elől pedig a pult található.
Ahol még pár alkalommal sikerült fellépnünk, az a Bakelit Multi Art Center és az Aranytíz Kultúrház nevű helyszínek voltak, de terveinkben szerepel más helyek bevonása is. Most akarjuk megkörnyékezni a Vízrakteret, ami most nyílt a Királyfürdőben, utána pedig a Merlin Színházat is megkérdeznénk. A Merlint már tavaly is próbáltuk, akkor adminisztrációs hiba miatt nem sikerült, úgy tudom. Egy másik eshetőség pedig még a MU Színház. Ide elvileg van kontaktunk, szóval realizálódhat idővel. Továbbá, a főiskolára visszatérve, természetesen rendszeresen fellépünk az itteni rendezvényeken is. Van egy Improvízió nevezetű előadásunk, amit legjobban a Beugró című műsorral tudnék rokonítani. A főiskolai napokon ezt szoktuk előadni, s általában ilyen napokon mindig random sokan vannak.
Ezek szerint nektek kell kérvényezni folyamatosan. Nem létezik egyfajta fejvadászat és megfigyelés a tehetősebb színházak részéről.
Nem, de ha vannak is, azok nem amatőröket keresnek. Ha komolyan akarod csinálni a színjátszást, elsősorban neked kell érte „teperni”.
Jegyárak és a közönség száma hogyan alakul?
A jegyárak 800 és 1000 forint között változnak, de tavaly volt egy komolyabb hangvételű darabunk, oda például 1200 Ft-ért lehetett jegyet váltani. A helyek kapacitása 50 fő körül mozog, és általában megtelnek a sorok. Az év folyamán volt egy darabunk, a Ponyvalegény, amellyel háromszor is dugig megtöltöttük a diákpincét. Azt kell mondjam, hogy még a plafonról is csöpögött a víz azokon az estéken. Lehet, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy a darabban szerepelt Peller Mariann, akit a médiából is sokan ismerhetnek. Egyébként egy darabig, míg a külkerre járt, ő is Színlelde tag volt. Ezt talán kevesebben tudják róla.
A női partőrség szeme láttára c. darab előadásán (Fotó: Schindl Gabriella)
Egy-egy teltházas előadás után hogyan döntitek el, hogy lesznek még következő időpontok is?
Utána kölcsönösen megegyezünk a hellyel, amely biztosította a színpadot. De fontosak a személyes kapcsolatok is. Például a Zöld Macskával kifejezetten nagyon jó a viszonyunk, ez is befolyásolja, hogy ott általában felajánlják a több alkalmat is.
Hol hirdetitek meg az fellépéseiteket? Van e reális esély a nagyközönség felé nyitni?
Mi nem nagyon gondolkodunk ebben. Amatőr színjátszó kör lévén az ismerősök lehető legszélesebb körében próbáljuk meghirdetni a fellépéseinket. Az internetet is használjuk természetesen, illetve az iskolában szoktuk kiplakátozni, hogy azért tudják, hogy létezik az intézmény berkeiben egy ilyen diákszervezet. A nagyközönség felé pedig annyiban, amennyire ezeken a csatornákon átszűrődik.
Próbáitok hol szoktak zajlani? A főiskola biztosít esetleg valamiféle kisebb termet?
Hát... ahogy tudjuk, megoldjuk. Eddig lakásokban próbáltunk, most tervezzük egy kisebb próbaterem beszerzését.
2009-ben voltatok tíz évesek. Hogy ünnepeltétek meg magatokat? A felhalmozott dolgok hogyan csapódtak le?
Előástuk a régi darabokat, s azokból csináltunk egy kisebb kiállítást a főiskola folyosóin. Másrészről az ünnep csúcsa volt egy rendezvény, egyfajta ilyen improvíziós vetélkedő a volt és jelenlegi Színlelde-tagoknak. Ugye, ez elég interaktív előadás, megpróbáljuk ilyenkor a közönséget is bevonni a játékunkba, és ez most duplán működött, mivel a közönségben is „színleldések” ültek, akik már azért annyira nem akartak ebben részt venni, de végül sikerült teljes mértékben aktivizálni őket.
Gondolom ezen az eseményen az alapító tag is részt vett. Tudod-e, hogy neki mi volt az alapkoncepciója a főiskolai színjátszó társulat létrehozásakor?
Igen. Botka Sándor Mátyásnak hívják az alapítónkat, aki egyébként hasonló módon került a főiskolára, mint én, de komolyabb tapasztalatai voltak, mert előtte Szegeden elvégzett valamiféle színi képzést is. Nem volt semmi előzménye a társulatnak, ő gondolt rá először, de csak ötletként vetődött fel nála, hogy „mi lenne, ha a főiskolán létezne egy amatőr színtársulat”. Végül egy barátja hosszú unszolása után lett a gondolatból valóság. Ezt követően embereket kellett maga köré gyűjtenie, hogy beadhassák a kérvényüket a társulat megalapításáról a vezetésnek. Ezt természetesen elfogadták, és azóta folyamatosan működik a Színlelde.
Az alapkoncepció pedig, ami fennáll a mai napig: van egy amatőr társulat, amely képvisel egy bizonyos színvonalat.
Kaptok ezek szerint támogatást is?
Igen. Ösztöndíjszerű juttatást utal az iskola a társulat néhány tagjának, ami azonban elég minimális összeg. Ezt kiegészítjük még az előadásokból befolyt összegekkel. Ezek együttesen adják ki a felhasználható anyagi keretünket.
A felvételi hogy zajlik? Mit kerestek a jelentkezőkben?
Minden év elején szeptemberben tartunk egy felvételit, amit az iskolában plakátok útján vagy az interneten hirdetünk. Előfordul, hogy második félév elején februárban is rendezünk egy újabb felvételi kört. Körülbelül tíz és húsz között szokott lenni a jelentkezők száma. Mindenkit meghallgatunk, csak töredéküket küldjük el, akiben végképp nem látunk semmi fantáziát és kreativitást. Szóval a szűrő egyáltalán nem mondható teljesíthetetlennek. Viszont jelentkezik egy olyan trend, hogy az újonnan felvettek közül is sokan vannak, akik egy-két hónapon belül lemorzsolódnak, mert nem tudják folyamatosan csinálni a kiadott feladatokat. A felvételi elsősorban szituációs feladatokból épül fel, és leginkább azt nézzük, hogy mennyire remeg meg a lábuk a felvételi bizottság előtt. Ha átmennek ezen a próbán, visszahívjuk őket.
Úgy tudom, hogy rendeztek évközben táborokat is. Ezeket hogy kell elképzelni?
Rendezünk egy őszi és egy tavaszi tábort is. Ezekre mind egy-egy hétvégén kerül sor, illetve szervezünk nyáron egy hosszabb időtartamú kiruccanást is, hol inkább már a felszabadultságnak jut a főszerep. Ezzel összefüggésben az őszi funkciója nem más, mint az újakat bevezetni a társaságba, a tavasziban viszont már a munkán van a hangsúly, mivel ekkor erősítjük meg az őszi félévben folyamatosan próbált és előadásra szánt darabot.
A táborokkal körülhatárolt év milyen menetrend szerint zajlik?
Ha a főiskola menetére gondolunk, tehát a tavaszi és őszi féléves beosztást vesszük alapul, akkor valahogy nálunk is erről a struktúráról kell beszélni. Az őszi félévben dolgozzuk ki a darabokat folyamatos próbálással szeptembertől kezdve. Az év ezen időszakában csak improvíziós előadásokat szoktunk tartani a Zöld Macskában, úgy három-négyet körülbelül. Tavaszi félévben pedig a begyakorolt darab előadása következik. Tavaly két darab volt a műsorunkon, s ezekből sikerült tizenkét fellépést kerekíteni.
A repertoár hogyan alakul ki?
Jelenleg húszan vagyunk a körben, közülünk bárki eldöntheti, hogy rendezni akar. Nyilván a vállalkozó szellem az idősebbek és tapasztaltabbak soraiból érkezik, akik már több színdarabban szerepeltek, és érzik magukban a rendezéssel járó felelősséget. Aki pedig elvállal egy rendezői szerepet, többnyire már tudja, hogy melyik darabot akarja eljátszatni a társulattal, és hogy kiket szeretne látni benne szereplőként. Elkezdődik az egyezkedés, a szerepek megbeszélése, de általában, akit a rendező kijelölt, elvállalja a feladatot. Mondanom sem kell, hogy ezen szisztéma mentén a repertoár teljesen színes lesz, egyszóval bármi beleférhet.
Honnan veszitek a darabokat?
A ponyvalegény esetében a szerző direkt a társulatunkra szabva írt egy darabot, amit mi nagy sikerrel elő is adtunk. De ez egy különleges eset volt, mert általában meglévő, már bemutatott dolgokat viszünk színre. Másrészt azonban preferáljuk, és felszíjuk azokat a műveket is, melyeket az ismeretségi körünkben lévő fiatal szerzők alkotnak.
Fesztivállehetőségek?
Amatőr színjátszó körök számára rendezett események között elsőként a Belgák fesztiválját tudnám megemlíteni, amin mi is részt vettünk az idén. Nagy András László, a Magyar Színjátékos Szövetség elnöke, a rendezvény szervezője és védnöke alapkoncepcióként azt határozta meg, hogy a társulatok olyan darabokat nevezhetnek az eseményre, melyek más fesztiválon nem fordultak meg, és csak szűkebb körben mutatták be őket. Egyidejűleg egy újabb befogadó lehetőséget teremtett azon társulatoknak, kik nem tudtak máshol érvényesülni.
Egyébként a Zöld Macskának is van egy négy napos fesztiválja, ahová általában szakmai zsűrit is meghívnak. Aztán a Budapesti Frindzset lehetne még felhozni a fesztiválok sorában, ahol amatőrök és profik egyaránt megmutathatják magukat a komoly szakemberekből és kritikusokból álló zsűri előtt, mivel a rendezvény célja nem csak a fellépési lehetőség biztosítása és a felhőtlen szórakozás, hanem a tehetségkutatás is.
Visszatérő kérdés
Ha Esztergomra gondolsz, mi az első kép, ami megjelenik előtted? Egyáltalán mit jelent számodra a város?
Nem hiszem, hogy egyedül lennék, és azt sem gondolom, hogy valaha megváltozna, de nyilván a Bazilika jut először eszembe Esztergomról. Vizuálisan belém ivódott a képe az itt töltött évek során. Ha viszont lényegileg nézzük, akkor természetesen folyamatos emlékeket látok, hiszen itt nőttem fel, a városban játszódott le az eddigi életem nagyobb része.
Elmentél Esztergomból. Visszajönnél?
Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhetne. Budapest teljesen magával ragadott; ott van pezsgés, a kulturális élet is sokkal színesebb, mint az itteni. Nem tudnék sok mindent felsorolni, ha azt kérdeznéd, hogy mi hozhatna vissza Esztergomba. Középiskolásként még lehet, hogy jó, de utána már nem tud magához kötni a város.
Cserép Tamás
(Fotó: Lőrinczi Gergely)