Esztergomban alpolgármestert jelölne a képviselő-testület
Közélet
2011. dec. 2.

<p>(MTI) - Megszavazta a helyi intézmények idei működési költségeinek átcsoportosítását pénteken Esztergom képviselő-testülete, amely határozott arról is, hogy a következő ülésre napirendre veszik az alpolgármester-választást. A testület elnapolta a döntést egy 17 milliárd forint összegű hitelszerződésről.</p>

Tétényi Éva független polgármester újból indítványozta, hogy a testület oszlassa fel magát, erről név szerint szavaztak. A 7 fideszes képviselő nemmel, a 2 ellenzéki képviselő és a polgármester igennel voksolt, vagyis elvetették az indítványt.

Az ülés előtt néhány nappal az aljegyző harmincban korlátozta a nézők számát, miután múlt pénteken a közvilágítás és a közétkeztetés hiánya miatt felháborodott lakók közül rendőrök menekítették ki a fideszes képviselőket. A mostani ülésen rendbontás, hangoskodás nem történt. Tétényi Éva polgármestert tapssal köszöntötték, és megtapsolták azt a bejelentését is: mellette a kormányhivatal megbízottja foglal helyet megfigyelőként.

A testület megszavazta Steindl Balázs fideszes frakcióvezető indítványát, amelynek értelmében a költségvetésben 26 millió forintot csoportosítanak át az intézmények működtetésére. A részletes felhasználást nem ismertettették, de Pál György (Fidesz) megjegyezte: a döntésre azért van szükség "nehogy kikapcsolják a villanyt és a gázt".    Tétényi Éva azt mondta, hogy a mostani döntés csak a "lyukak betömése", a költségvetés egészét kellene rendbe tenni. A képviselők elfogadták a polgármester indítványait, ezek arról szólnak, hogy a közétkeztetést végző Hungastnak 14,5 millió forintos keretet biztosítsanak, továbbá 3,5 millió forintot a hivatal postaköltségére.

A képviselők a munkaterv összeállításakor Pál György (Fidesz) indítványára úgy határoztak, hogy a következő ülésen kerüljön napirendre az alpolgármester-választás. A szavazás után Tétényi Éva ugyanakkor azt mondta, hogy ezt csak új választások kiírása után, az új testület intézkedéseként tartaná aktuálisnak.    A képviselőknek egy 17 milliárd forint összegű, a jelenlegi hitelek egy részének átütemezéséről szóló, svájci frank alapú hitelszerződésről kellett volna dönteniük, a bank 100 gépelt oldalból álló dokumentációját a szavazás előtt osztották ki.

Tétényi Éva azt kérte, hogy a döntéssel várják meg az illetékes minisztériumoktól kért állásfoglalást, mert - mint mondta - ha a hitelt adósságrendező hitelnek minősítik, akkor azt a banknak fix kamatért kell adnia és ez évente 70 millió forintos megtakarítást is jelenthet.

Nyíri Attila (MSZP) kérdése után kiderült, hogy az anyaghoz nem csatoltak könyvvizsgálói véleményt. Miután ezt Balla Sándor aljegyző is szükségesnek tartotta volna, a képviselő-testület a döntést a következő ülésre halasztotta.

Szintén jövő péntekre napolták el azt az előterjesztést, amelyben Steindl Balázs fideszes frakcióvezető indítványozta, hogy az önkormányzat 10 évre visszamenőleg a már foglalkoztatásban nem álló polgármester és az alpolgármesterek ellen, a munkájukkal összefüggésben indult perek költségét fizesse ki.

Az MTI birtokába került előterjesztésben a perek tárgyát rágalmazásban, sajtó-helyreigazításban, becsületsértésben és magánvádas eljárásokban jelölték meg. A kötelezettségvállalás független attól, hogy az érintett nyer vagy veszít a perben, s az alperes vagy a felperes szerepét tölti be.

A tervezetben szintén 10 éves visszamenőleges hatállyal szerepel, hogy a hivatal vezetőit egyszeri díjas, befektetéshez kötött életbiztosítás illeti meg, amellyel kapcsolatban minden költséget az önkormányzat visel.

Tétényi Éva közölte: az ügyben rendőrségi nyomozás folyik, ugyanis közpénzből, testületi felhatalmazás nélkül több éven át összesen 12 millió forintért életbiztosítást fizettek két alpolgármesternek és Meggyes Tamás (Fidesz) akkori polgármesternek. Erre akkor derült fény, amikor Meggyes Tamás sikertelenül próbálta meg felvenni a biztosítás összegét. Ezt követően a két alpolgármester az általuk felvett összeget visszafizette a város kasszájába - mondta el a polgármester.

(forrás)