A tüntetők nem engedik ki a képviselőket a teremből
Közélet
2011. nov. 25.

<p>Az esztergomi önkormányzati képviselőtestület válságmegbeszélést tartott ma, miután a városban sem a közétkeztetésre, sem a világításra nincs már pénz. Megállapodás eddig nem született.</p>

Három-négyszáz demonstráló gyűlt össze az ülésterem előtti folyosón, miközben a teremben Tétényi Éva polgármester és a Fidesz frakció vitatta a válsághelyzetet. A Fidesz elsősorban korábbi városvezetésének eredményeit ismertette, Meggyes Tamás volt polgármester leszögezte, hogy a jelenlegi problémák fő oka az árfolyamokban keresendő, az általa felvállalt beruházások fontosak voltak és vállalja őket, hiszen ezáltal Esztergom családbarát várossá vált. "Ha kifütyülnek is, Önökért cselekszem, mi másért tenném ezt" – tette fel a kérdést a volt polgármester, aki egyébként korábban azt állította, hogy addig nem szólal fel a testületi ülésen, ameddig Tétényi Éva vezeti a várost. Mint mondta, " politikai cél nem járhat azzal, hogy mindent tönkretesznek maguk körül, a hitelezőknek pénzükhöz kell jutniuk".

Az ülésen Tétényi Éva azt javasolta, hogy állapodjanak meg a hitelezőkkel az adósság ütemezett kifizetéséről, ugyanakkor a Fidesz azonnali kifizetéseket sürget. A párt a közvilágításra 19, az étkeztetésre 27 millió forintot utalna ki azonnal, annak ellenére, hogy ezekre a célokra az előző héten mindössze 10 millió forint kifizetését szavazták meg. Tétényi Éva emlékeztetett: 26 milliárd forintos adóssággal vette át a város vezetését és egy év alatt 6-8 milliárd forintot takarított meg. A polgármester szerint a Fidesz hiába utasítja, nincs költségvetési sor ezekre a kifizetésekre, ezért az jogilag nem megvalósítható. Más kérdés, hogy a fent megjelölt összegek amúgy sem elegendőek, mivel azóta még egy havi tartozás halmozódott fel, a város költségvetési időszakából pedig további négy hónap van hátra.

A Fidesz öszesen 38 millió forintot szavazna meg a következő négy hónapra, holott a költség havi 25 millió forint. A párt azt javasolja, a különbözetet a szülők adják össze. Tétényi Éva a sikertelen ülésen indítványozta, hogy minden tag azonnal mondjon le tisztségéről. A Fidesz nem szavazta meg a testület feloszlatását, a tüntető tömeg viszont elállja a bejáratot és senkit nem akar kiengedni a teremből.

A legfrissebb hírek szerint rendőri segítséggel szabadították ki a fideszes képviselőket, a tüntetők pedig hangosan követelik a képviselőtestület lemondását. Tétényi Éva pedig elutaltatta a megszavazott összegeket.

 

Forrás: vg.hu

(forrás)