Jogerős: törvénytelenek az esztergomi fideszes többség határozatai
Közélet
2011. aug. 19.

<p>Az alábbi sajtóközleményben jelentette be Tétényi Éva, Esztergom polgármestere, hogy több, a Fidesz-többség által hozott döntést megsemmisített a bíróság.</p>

A tegnapi postával érkezett Dr. Navracsics Tibor, Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter levele, amelyben arról tájékoztatott, hogy nem tartja indokoltnak kormánybiztos kinevezését Esztergomban, miután a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetőjével állandó kapcsolatban van, és folyamatosan figyelemmel kíséri az esztergomi eseményeket. Ez volt az első hivatalos kormányzati  állásfoglalás, amelyet azokra a kérésekre küldtek, amelyeket Esztergom érdekében többször megtettem.

Ugyancsak tegnap kaptam kézhez a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság három jogerős ítéletét, amely hatályon kívül helyezi az önkormányzati képviselők internet és mobiltelefon használat költségtérítéséről szóló határozatot, valamint ugyancsak hatályon kívül helyezi a testület által kötött ügyvédi megbízási szerződéseket, és az azok kifizetéséről szóló határozatot. Ugyanezzel a postával érkezett az április 12-én, a fidesz-frakció polgármester és ellenzéki képviselők nélkül megtartott ülésén született határozatok megsemmisítése is.

Ez Esztergom város életében nagyon fontos állomás, hiszen a Bíróság helyt adott a Kormányhivatal azon állásfoglalásának, miszerint az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntéseknek nincsen „sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása”. Ezért a helyi tömegközlekedésre vonatkozó pályázat kiírásáról szóló határozat megsemmisítésével lehetőség nyílt arra, hogy a képviselő-testület belátva hibáját, újra tárgyalhasson erről a kérdésről és Esztergomban a szeptemberi iskolakezdésre helyre állhasson a helyijáratos buszközlekedés.

Tétényi Éva

(forrás)