Esztergomban amúgy is pocsék volt a tömegközlekedés
Környezetünk
2011. júl. 7.

<p>Esztergomban hétfő óta távolsági és elővárosi járatok szállítják a városi utasokat - az első napok tapasztalatai alapján fennakadás nélkül. A VEKE-s Dorner Lajos szerint viszont a városi közlekedés ilyen kiváltása nem működőképes a gyakorlatban, a kisvárosoknak pedig az tenné a legjobbat, ha saját kezükbe vennék a tömegközlekedés irányítását.</p>

A Vértes Volán sajtóközleménye

Nem volt fennakadás az új menetrend első reggelén
Zökkenőmentesen állt át Esztergom a helyközi járatok használatára. A városban élők már hetek óta több fórumon tájékozódhattak az új menetrendről, amely mától (07. 04.) a megszűnő helyi járatot váltotta. Az első autóbusz 4.10-kor indult útnak. A munkába igyekvőket csak egy-egy kisebb késés hátráltatta - az utasok a jegyvásárláskor érdeklődtek az őket megillető kedvezményekről.

Mint azt Németh Tamás, a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, semmilyen fennakadás nem volt az új menetrend bevezetésének első reggelén. Az elmúlt három hónapban a szolgáltató szakemberei olyan megoldásokat dolgoztak ki, amelyek igyekeztek pótolni a kieső helyi közlekedés főbb útvonalait. A helyközi buszokon az utazók száma nem indokolta mentesítő járatok indítását – erre a célra tartalék járművek állnak rendelkezésre. Az esztergomiak és a környező településeken élők előre tájékozódtak az új menetrendről. "Az elmúlt héten összesen nyolcezer menetrendi füzetet osztottunk szét Esztergom közterületein, és a média is nagy segítségünkre volt a hirdetmények közzétételében" – mondta el a vezérigazgató.

2011. július 04.

"Esztergomban volt az ország egyik legpocsékabb tömegközlekedése, így nem csoda, ha fel sem tűnt a városiaknak, hogy a helyi járatokat távolsági járatokkal cserélték fel" - mondta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.

A Komárom-Esztergom megyei városban hétfő óta nincs városi buszközlekedés. A 200 busz leállítására az után került sor, hogy a helyi közlekedésért felelős Vértes Volán április 6-án bejelentette: a tanév végén leállítja a helyi közlekedést Esztergomban, mert az önkormányzat 112 millió forinttal tartozik vállalatnak.

A szerződés felmondása után az addig szolgáltató Vértes Volán átszervezte az alapellátást és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen olyan megoldást dolgozott ki, mely szerint a helyi közlekedést ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal biztosítják. Az első, élesben tesztelt napon a változtatás olyannyira bevált, hogy sem tartalék buszokra, sem a helyi taxitársaságra nem volt szükség az utasok ellátásához, a városban pedig egyáltalán nem volt túl nagy a forgalom. Dorner szerint viszont a kedvező esztergomi tapasztalatok maximum átmenetiek.

"Egy iskolaszüneti időszakban, amikor amúgy is üres a város, azzal jönni, hogy mindent kiválóan megoldottak, ez egyszerűen hazudozás. Majd ha jön az iskola, akkor bajban lesznek, mert nincs igazán kapacitás, és míg egy városi buszban inkább állóhelyek vannak és rövidebb távokra megy, egy távolsági járatnak nem lehet ilyen feladata, mivel helyközi forgalmat lát el, főleg ülőhelyek vannak, és jóval ritkábban jár, mint egy 10-15 percenként közlekedő helyi járat. A távolsági a legjobb esetben is óránként jön, az meg nem igazi tömegközlekedés."

(a cikk folytatásában további városok tömegközlekedéséről olvashatunk Mráv Noémi írásában; index.hu)



(forrás)