<p>A Terror Házában a “kedvenc” kiállításom az un. Átöltöző szoba, amely pontosan bemutatja azt, hogy hogyan lettek 1945 után a kis nyilasokból kommunista pribékek. Sem az elnyomók, sem az elnyomottak nem változtak. Világossá vált, hogy Recsk bizony Auschwitz szerves folytatása.</p>
A kilencvenes évek közepén, amikortól lehetett, betekintettem a történeti hivatal levéltárába, ahol pontosan megtudhattam, hogy ki készített jelentéseket, listákat a családunkról, pannonhalmi osztályunkról, mint a nép ellenségeiről, akiket lehetőség szerint el kell pusztítani, tönkre kell tenni.
Az utóbbi időben kiderült, hogy bizony 1990-ben nem a damaszkuszi úton volt nagy tolongás, hanem az átöltöző szobákban. Volt párttitkárok, kiszesek, kommunista talpnyalók, úttörők, marxista iskolákat végzettek vettek a fel a régi gúnya helyett új, demokratikusnak tűnő ruhát, de a fejükben és ami még szomorúbb a lelkükben semmi nem változott.
A módszereik sem változtak. A XXI. század elején sok- sok átöltözés után a listát írók személye nem változott és nem változott azok személye sem, akikről listákat írnak. Erre persze csak a listán szereplők lehetnek, lehetnének büszkék, hiszen akik a listákat írták, írják a számonkérés esetén úgyis mindent tagadnak.
Az esztergomi lista szégyen a nehezen kivívott magyar demokráciára, szégyen a nagy múltú elődökre, de egyben intő jel is: ameddig lehetnek és vannak átöltöző szobák, addig lesznek listák is.
Az egész végén egy kérdés persze marad: az örökös lista tagok miért nem akartak soha átöltözni?
Ilosvai Gábor