Felelősséggel a jövőnkről
Közélet
2010. dec. 23.

<p>Az adósságrendezési eljárás során kiderült, hogy Esztergom az elmúlt években több olyan feladatot is felvállalt, melyek nem a települési önkormányzatok kötelező feladatai közé tartoznak. Ismerve az esztergomi költségvetés állapotát, az intézmények működtetésére átfogó koncepciót kellett volna kidolgozni már előző önkormányzatnak.</p>

A törvényi szabályozás a zeneiskola, a múzeum, valamint a középiskolák fenntartását megyei hatáskörbe sorolja, ezért ezek átadása a megye  részére elkerülhetetlen. Az intézmények fenntartása azonban hatalmas gondot jelent a megyének is, ezért Tétényi Éva polgármester tárgyalásokat kezdeményezett a kormányzattal és a megye vezetőivel annak érdekében, hogy ezek a nagy múltú, és a város életében fontos szerepet betöltő intézmények nyugodt körülmények között tovább működhessenek.

A megoldások között szóba jöhet közös finanszírozás, alapítványi működtetés (pl. a zeneiskola esetében) de megoldást jelenthet Esztergom megyei jogra való emelése is. Tétényi Éva reméli, hogy ebben a munkában Esztergom számíthat a térség országgyűlési képviselőjének támogatására is. Az adósságrendezési eljárás során megvonásra kerülő kedvezmények közül ezek a legkézzelfoghatóbbak a helyiek számára, azonban fontos tudni, hogy nem ezek okozták a város eladósodását.

Az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása - a túlzott mértékű ingatlanszerzés, és azok nem megfelelő hasznosítása súlyos százmilliókat vont el a várostól. A hiányzó pénzt az utak karbantartásától, intézményeink fenntartásától vonták el, valamint az alapfokú szolgáltatások színvonalának csökkentésével érték el, de még a gyermekvállalást segítő Szent Miklós Alap pénzét is működési költségekre fordított, rövid lejáratú hitellel terhelte a Meggyes Tamás vezette önkormányzat. Az önkormányzati cégek felé felhalmozott jelentős tartozásállomány tovább súlyosbította a város helyzetét. A válságköltségvetésben betervezett kiadásokat a törvény szabályozza, ezért ezeket nem mérlegelheti a városvezetés, azonban azt, hogy ez az időszak mennyi ideig tart, a tárgyalások, valamint a megegyezések befolyásolják, ezért ebben az időszakban még nagyobb szükség van az együttműködésre. Kizárólag a képviselőtestület döntésein múlik, hogy a válságköltségvetés elfogadásával ad-e esélyt arra, hogy rövid idő alatt megegyezzünk az adóságok átütemezésről, és az önkormányzat gazdálkodását új alapokra helyezve kezdjünk el egy takarékosabb, átgondoltabb építkezést.

Amennyiben ebben a képviselők nem lesznek partnerek, úgy a bíróság kénytelen elrendelni a vagyonfelosztást. Tétényi Éva polgármester reméli, hogy képviselőink esküjükhöz híven, és a Nemzeti Együttműködés szellemében döntenek majd az esztergomiak sorsa felől.

 

Forrás: Városháza

(forrás)