Az interneten fenyegetőznek a Városőrségtől elbocsátottak
Közélet
2010. nov. 30.

<p>Fél milliárd forint - papíron ennyibe került Esztergomnak a Városőrség elmúlt három éves tevékenysége - noha 2010 májusa óta a Védvár Zrt. számláit sem tudta Esztergom Önkormányzata kifizetni. A mai napon a társaság ügyvezetője, Morvay Tamás felmondott a városőrök többségének - holott a polgármester asszony egy hónapja határozottan azt kérte tőle, hogy a részben városi tulajdonú cég ne tegye utcára az alkalmazottakat. Az érintettek erről mit sem sejtve, már a polgármestert fenyegetik az interneten és a csütörtöki testületi ülés megzavarására készülnek.</p>

Októberben Tétényi Éva azt kérte Morvaytól, hogy a városőri feladatokat ellátó személyeket próbálják meg mezőőri, közterületfelügyeleti munkakörbe áthelyezni, illetve a piac felügyeletére átcsoportosítani.

A mai napon az interneten megjelent hozzászólások olvasása után viszont úgy gondolom kevés esztergomi polgár akad, aki ezeknek az embereknek az adófizetők pénzéből munkát adna.

A csütörtöki testületi ülés ideje alatt a Széchenyi téren előfordulhat, hogy ez a hangos kisebbség provokálni fogja a testületi ülés kivetítőn követő esztergomi polgárokat. Kérünk mindenkit, hogy ne vegyék fel ezeket a provokációkat.

(forrás)