Közlekedési Baleset Kertvárosban (09.14-én)
2007. szept. 14.

<p>Pénteken Esztergom-Kertvárosban kb. 13.30 kor Pozsonyi út Párkányi utca kereszteződésben egy személy és egy kisteherautó ütközött egymásnak, vélhetően az -elsőbbségadás kötelező táblát figyelmen kívül hagyó- szines és egyéb fémeket szállító, Párkányi utca felől igen nagy sebességgel érkező teherautó hibájából.</p>

A teljesen megperdült, végül a feje tején kb. 15 m-re a Pozsonyi úton levő bokorban megállt személyautóban egy férfi és egy 3 éves kislány utazott, a teherautót egy fiatal fiú vezette.

Személyi sérülés a közelben lakók elmondása szerint végtag töréseken kívül nem történt, a kislány édesapja a karján sérült meg, és járókelők szerencsére nem voltak a környéken.

A kresz több szabályát nem tartották be a balesetben érintett járművek vezetői, a szabályosan, védett útvonalon haladó, majd felborult autóban utazó kislány ugyanis a vezető mellett ült, és nem volt bekötve. Mégis ennek köszönhető, hogy nem sérült meg, ugyanis édesapja a baleset közben elé vetette magát védve a kicsit, - aki a sokkon kívül egyenlőre úgy tűnik nem szenvedett komolyabb sérülést. Később mindkettőjüket a helyszínre sietett mentősök látták el.

A pillanatokon belül helyszínre érkező tűzoltók mondható, hogy profi módon, villámgyorsan végezték a dolgukat, felkészülve az esetleges robbanásra fecskendőt odavezetve fordították vissza a személyautót, amiből addigra az apa és a kislány ki tudott szabadulni. Az eseményhez hozzá tartozik még, hogy a fiú ismerősei több autóval, meglepően hamar, még a tűzoltóautó, és szinte a rendőrség megérkezése előtt a helyszínen voltak, és a helyszín megtisztításának végéig ott maradtak.

(forrás)