Őszig nyomoznak Esztergom cégeinél

Őszig nyomoznak Esztergom cégeinél

2010. 07. 06. 7:40

Várhatóan szeptemberre zárja le a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azokat a nyomozásokat, melyeket két esztergomi önkormányzati céggel kapcsolatban május végén indítottak.

A Népszava kérdésére a rendőrség azt is közölte: a nyomozás érdekeire tekintettel többet nem mondhatnak, minthogy az Esztergomi Városi Televízió Kft. (ETV) és az Esztergomi Hirdető Kft. (EHIR) ügyében nyomoznak, továbbra is ismeretlen tettes ellen. Megírtuk: a nyomozás gazdasági bűncselekmények gyanújával - könyvszakértő bevonása, tanúk kihallgatása mellett - folyik, és házkutatást illetve iratlefoglalást is tartottak a Meggyes Tamás fideszes polgármester vezette önkormányzat cégeinek egyikénél.

Néhány nappal a nyomozás elrendelése után, júniusban távozni kényszerült az EHIR éléről Silye József ügyvezető, aki 2009 elejétől idén áprilisig az ETV-t is irányította. Silyének egyes források szerint éppen azért kellett mennie, mert elutasította a rendőrség által most vizsgált súlyos pénzügyi hiányosságok, elszámolási anomáliák "kreatív megoldására" tett tulajdonosi javaslatokat. A gondok ugyanis még az ETV-t másfél éven át vezető elődje, Jakab Péter idején kezdődtek. Jakab állítólag Meggyes feltétlen bizalmát élvezte, sokan ennek tudták be, hogy ügyvezetői kinevezése után a korábbi évi 4-5 milliós önkormányzati támogatás szinte azonnal a tízszeresére nőtt. Az ETV később szerepelt az APEH feketelistáján; előfordult, hogy a köztartozások miatt az adóhatóság által zárolt számlák helyett Jakab újakat nyitott, megsértve ezzel a számviteli fegyelmet.

Az ETV-t még 2008-ban megpróbálták bevinni a városi vagyonkezelő cégbe, a Strigonium Holdingba, de a pénzügyi átvilágításkor kiderült, hogy a televízió gazdálkodásával bajok vannak. Emiatt 2009 tavaszán a könyvvizsgáló nem fogadta el az ETV előző évi mérlegét, sőt ellenőrizhetetlen számlák sokaságát jelezte. A hírek szerint Jakab több millió forint tagi kölcsönt nyújtott papíron az ETV-nek, majd azt a gyanú szerint fiktív számlákkal "ellentételezte". Jakab mindkét, a kifogásolt számlákon többször felbukkant cégben tulajdonos.

Forrás L. T. /Népszava

 

2010. 11. 10. 11:13

Kedves era!

Az a hír járja a városban, hogy a Hídlap eddig azért nem közölte le a perekben megítélt "helyreigazításokat", mert azokat Silye József fiókjában találták meg "eldugva".

Kicsit kételkedem a dologban, mert úgy tudom, nem Silye úr volt a főszerkesztő, akinek ez ügyben döntenie kellett volna...

2010. 10. 05. 13:51

No,most már lehet gyorsítani.Vagy a rendőrség még mindíg tart Meggyestől?Már megbukott.

gömbicica

Törölt felhasználó #43

2010. 07. 06. 16:58

Arra vonatkozóan vajon lehet  tájékoztató adat, hogy milyen nézettségüek az adások?  Bevallom őszintén én egyiket sem nézem, néztem soha.A család sem. Lehet, hogy hiba részünkről.

REggel m1, Duna, mikor melyik, este RTL, és kész a tévézés. TV-ből még ennyi is sok. Tudnak reggel röpke 1 óra alatt is annyi hajszálmeregetőt mondani, hogy inkább megnyomom a nagy gombot.

Ez a sok milliós kiadás azért remélheltőleg a reklámokkal (nem tudom vannak e?) kicsit kompenzálja a veszteséget.

Törölt felhasználó #43

2010. 07. 06. 14:04

A problémákon túl a városháza talicskával tolja a pénzt az APEH feketelistán figyelő ETV-be...
A júniusi üvegzsebből kiderült, hogy június 1-től augusztus 15-ig terjedő időszakra az Életek és sorsok című műsor és a Híradó elkészítésére 5,99 millió forint + áfa összeget fizet a város.

2010. 07. 06. 11:42

Nem a harmadik kérdésre gondoltam. Kacsintás

Szemérmetes Erzsók ...  Ártatlan vagyok én, Mint az izé...

2010. 07. 06. 11:36

Melyiket is?:)

2010. 07. 06. 11:22

Ugye, azért ezt a kérdést Te sem gondoltad komolyan? Kacsintás

Szemérmetes Erzsók ...  Ártatlan vagyok én, Mint az izé...

2010. 07. 06. 11:11

Hát ez az!Nem kéne a tulajdonosnak(Meggyesnek) ott is feljelentést tennie?

Vagy még nem akar?

Vagy mi van?

2010. 07. 06. 11:02

A rendőrség feljelentésvezérelt szerv.

Szemérmetes Erzsók ...  Ártatlan vagyok én, Mint az izé...

2010. 07. 06. 10:55

György Robikánál is körbe kéne nézni........