Fejtörő 2.
2010.05.13. 12:41

A korábbi ígérethez híven, múlt héttől egy új városismereti játék indult útjára fejtörő néven.
Minden héten felkerül egy kép, mely a városunkban található valamelyik szobor fejét ábrázolja bízva abban, hogy lesznek olyanok, akik választ adnak arra, hogy hol is található, sőt esetleg a kép alapján megpróbálják majd felkutatni.

Fejtörő 2. :Pádovai Szt. Antal szobra

A megfejtéseket (lehetőség szerint utcanév, pontos helymeghatározás, stb. ) a korábbi „kereszt-rejtvényhez" hasonlóan most sem hozzászólás formájában várnám ( ne rontsuk el mások játékörömét), hanem a szeretgomon keresztül az esztergom-anno.hu-nak küldve, névvel (nick-kel) ellátva.

 

A múlt heti kép:

 

Megfejtés:

A Szent Flóriánt ábrázoló, homokkőből készült, igen rossz állapotban lévő szobor a Dobogókői út elején, a Rozália kápolna mellett található. Az ismeretlen alkotó által készített szobor eredetileg a Kálvária út elején működött, 1767-ben alapított Heismann és Fiai szappangyár épületének sarkán állt. A szobrot fogadalmi emlékül állíttatta a múlt században a tűzkárt szenvedett gyáros.
( Ötvennyolcas )

 

Az idő "vasfoga" által megviselt szobor a Rozália-kápolna mellett áll. A tűzoltók védőszentjét Szent Flóriánt ábrázolja amint egy kis fadézsából vizet önt egy lángoló házra. A másik kezében zászlót tart. Gyakran ábrázolják malomkővel is, melyet a nyakába kötve, az Enns folyóba ölték.
(Anyu54)

 

A kép a városban található három Szent Flórián szobor egyike, mely a Dobogókői úton, a Rozália kápolnánál található.
A másik két szobor...( Lacikabácsika ) Cenzúrázva, a későbbi fejtörők okán / szerk./


Megfejtés képekben


Megfejtés térképen


A múlt heti feladvány helyes megfejtői:

Anyu54
Ötvennyolcas
Lacikabácsika


Az e heti feladvány képe

 

 

A megfejtések beküldési határideje: május 19.

Jövő héten jön a megfejtés és az új kép....

 

www.esztergom-anno.hu

Sárosi Attila

 

 

Még nincsenek kommentek :(