Életfogytiglant kapott a rendőrgyilkos
Közélet
2010. febr. 4.

<p>Legkorábban 2040-ben szabadulhat az a férfi, aki két éve lelőtt egy esztergomi zászlóst. Az ítélőtábla helybenhagyta a megyei bíróság ítéletét.</p>

A férfi még 2008. február 11-én ölt meg egy 37 éves rendőrt. A járőrök az elítélt édesanyjának hívására mentek ki az esztergomi házhoz. Az asszony azért kért segítséget, mert ittas fiát nem tudta megfékezni. A kiérkező rendőrök felszólítására a férfi pisztollyal a kezében jött ki a házból, és az egyik intézkedő rendőrt lelőtte, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Az ítélőtábla helybenhagyta a Komárom-Esztergom megyei bíróság tavaly áprilisban hozott ítéletét, vagyis jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az esztergomi rendőrgyilkost. A vádlott és ügyvédje az elsőfokú ítélet kihirdetése után enyhítésért fellebbezett, így került az ügy Győrbe.

A csütörtöki tárgyaláson a védőügyvéd enyhítési kérelmét elsősorban azzal indokolta, hogy a bűncselekmény után a férfi egészségi állapota jelentősen megromlott. Miután ugyanis lelőtte a rendőrt, a zászlós társa lábon lőtte, emiatt végtagját amputálni kellett. A másodfokon eljáró győri ítélőtábla azonban nem adott helyt az enyhítési kérelemnek.

 

(forrás)